HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
színes

Gazdag program a Zempléni Fesztiválon

2010. július 16. (péntek) 12:57
Harminc helyszínen, közel hatvan rendezvény várja az érdeklődőket az idei Zempléni Fesztiválon. A programsorozatot 19. alkalommal rendezik meg augusztus 7-e és 21-e között. Az észak-magyarországi régió egyik legrangosabb rendezvényén ebben az évben is komoly- és könnyűzenei koncertekkel, színházi előadásokkal, irodalmi- és táncos estekkel, kiállításokkal, valamint a táj jellegzetes ételeivel, a híres tokaji borokat felvonultató gasztronómiai programokkal várják a látogatókat.


Az idén Zemplén Fesztivál EXTRA címmel júniusban már ízelítőt kaphattak a résztvevők az augusztusi események kínálatából. Ennek a programnak a teljes jegybevételét az árvízkárok enyhítésére ajánlották fel a szervezők. A rendezvény főtámogatója, az Antenna Hungária is a térség segítségére sietett. A híradástechnikai cég júniusban 2 millió forintos támogatást nyújtott át az árvíz sújtotta zempléni településeknek.
Az augusztus 7-e és 21-e közötti „Kiváló Minősítésű Művészeti Fesztivál” címet elnyert rendezvény nyitánya a Budafoki Dohnányi Zenekar hangversenye lesz, a világhírű hegedűművész, Shlomo Mintz közreműködésével. Augusztus 14-én a sárospataki Rákóczi-vár udvarán pedig Verdi Requiem című oratóriumát hallgathatja meg a közönség.
Nagyszerű színházi előadások is várják az érdeklődőket: Szacsvay László és Götz Anna főszereplésével a Seress Rezső életéről szóló zenés játékot Tokajban, a Kecskeméti Katona József Színház nagy sikerű operettelőadását, a Lili bárónőt pedig Sátoraljaújhelyen láthatják.
A Charlie Band szintén a tokaji színházban lép fel augusztus 14-én, és idén sem marad el a legjobb együttesek közreműködésével rendezett Zemplén Dixieland Blues és Jazz Nap. A Bolyki Brothers, Falusi Mariann, Szulák Andrea, Südi Iringó, a Kaláka Együttes, a Vám- és Pénzügyőrség Fúvós Zenekara, a Chameleon Big Band, valamint a magyar komoly- és könnyűzenei élet számos kiváló személyisége lép majd fel kamarahangversenyek, kiránduló koncertek, gyermekprogramok, gasztronómiai estek szereplőjeként.
A fesztivált a szokáshoz híven a Liszt Ferenc Kamarazenekar hangversenye zárja a sárospataki református templomban, a fiatal gordonkaművész, Várdai István közreműködésével.
A kínálat bőséges, melyből a www.zemplenfestival.hu honlapon mindenki kedvére válogathat. Találkozzunk tehát augusztus 7-21 között, a Zempléni Fesztiválon!

Dávid Ildikó

Vissza