Hűség az imádságban… (beszélgetés Ternyák Csaba egri érsekkel)
2015. január 24. (szombat) 21:37Ternyák Csaba érsek úr az összejövetelen hangsúlyozta, hogy az Egyház mindig a helyi egyházakban, az egyházmegyékben valósította meg hivatását, ezért is fontosak az ilyen összejövetelek.
– Érsek Úr! Ha most, 2015 elején röviden be kellene mutatni az Egri Főegyházmegyét, mit emelne ki?
– Ha egyetlen szóval kellene válaszolnom, azt mondanám, hogy misszió. Ez magában foglalja a plébániai közösségek megnyílását, az iskolákat, az utcai missziókat, és az új közösségek szervezését. Szólni kell a szegényekről való gondoskodásról, amelyet az Egyházmegyei Karitászon keresztül végzünk.
– 2014-ben több új templomot, kápolnát szentelt fel, lelkigyakorlatos házat áldott meg.
– Az elmúlt esztendő főként a templom-felújítások éve volt. Számos közösség örülhet megújult templomának. A közelmúltban szenteltem fel Répáshután a falu új templomát. A Sarudon pedig megáldottam a Genezáret Lelkigyakorlatos Házat, amely a Tisza-tó közelsége miatt többfunkciós épületként üzemel majd, főként az ifjúság szolgálatában.
– Tavaly 8 diakónust szenteltek pappá. Ilyen is régen történt …
– Nagy öröm ez az egész egyházmegye számára, még akkor is, ha ez nem egy új trend kezdete, hanem egy nagy évfolyam jutott el a papszentelésig. Ők a hivatásokért való rendszeres, közösségi imádságaink első gyümölcsei. Ha hűségesek leszünk az imádságban – és papok nélkül valóban árvának érezzük magunkat - akkor az Úr ismét küld fi atalokat a papi szolgálatra.
Az Egri Főegyházmegye 40 oktatási intézmény fenntartója. Gyertyagyújtás az encsi
Szent László Katolikus Általános Iskola adventi koszorújánál.(Fotó: Buchala István)
– 2014. szeptemberében 40 egyházmegyei oktatási intézményben kezdődött el a tanítás. Hogyan látja ezeknek az egyházi iskoláknak a jövőjét?
– Csak akkor tudjuk elérni céljainkat, ha a kezdeti lelkesedés megmarad. Ezeknek az iskoláknak az egyházi fenntartását a szülők nagyon nagy arányban, gyakran közel száz százalékban támogatták. Az ő bizalmukra továbbra is számítunk. Sok múlik a fenntartón, a legfontosabb dolgok azonban helyben dőlnek el. A pedagógusok, szülők és lelkipásztorok együttműködésében van a siker kulcsa.
– 2015 a Megszentelt élet éve lesz az Egyházban. Mindez milyen feladatokat ró az Egri Főegyházmegyére?
– A szerzetesek élete és szolgálata nagy ajándék az egyházban. Hasonlítható a papi szolgálatéhoz. Azt tapasztaljuk, hogy nagyon vonzóak azok az egyházi közösségek, amelyek a szerzetesek körül jönnek létre. Ezért imádkozunk megújult lelkesedéssel a papi hivatások mellett a szerzetesi és szerzetesnői hivatásokért is.
– Az Egri Főegyházmegye minden évben több nagyszabású összejövetelt szervezett, újszerű programokkal. Ilyen volt a Keresztség ünnepe, az Egyházmegyei cigánytalálkozó vagy a Karitásztalálkozó. Milyen nagyrendezvényekre készül a főegyházmegye 2015-ben?
– Advent első vasárnapján, az új egyházi év kezdetén újultak meg az egyházközségi képviselőtestületek. Április 25-én e testületek tagságát várjuk az Egri Bazilikába. Az évenként szokásos egyházmegyei ministránstalálkozó pedig szeptember 26-án lesz.
– Köszönöm a beszélgetést!
(Homa János)
A további képek 2014-ben a sajóörösi szentmisén készültek. (Fotók: Varga Tamás Tivadar)
Tweet Megosztás Facebook-on Megosztás LinkedIn-en Vissza