HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
színes

Ha nyár, akkor Görögország

2009. május 20. (szerda) 12:33
 
Seres Ildikó, a Miskolci Nemzeti Színház művésze sokfelé járt már a világban. Mint primadonna operettgálákkal vendégszerepelt az USA-ban, Kanadában, Kínában, Japánban, Hollandiában, Belgiumban, Luxemburgban, Németországban, Ausztriában, Olaszországban… De magánemberként is szívesen utazgat, és számtalan helyre szeretne még eljutni, ahová viszont rendszeresen visszajár: az Görögország.

Seres Ildikó az epidauroszi amfiteátrumban is énekelt

[3_960] SeresIldiko.jpg

Az allergiának köszönhetem Görögországot! – kezdi az úti beszámolót a színésznő. – Még a kecskeméti színház tagja voltam, amikor állandóan fulladtam, köhögtem. Nagyon rosszul éreztem magam, és semmiféle gyógyszer nem segített. Végül az orvosom azt javasolta, próbáljam meg a tengert, tulajdonképpen a sóterápiát. Így utaztam életemben először Görögországba, és mintha elfújta volna a szél, megszűnt a nyavalyám… Csodálatos két hét volt. A korfui pihenés mellett belefért néhány nevezetes hely is: Athén, az Olympos, a Meteorák, és persze eljutottam az epidauroszi amfiteátrumba is.

Énekelt is?!

Már nem emlékszem, de ahogy ismerem magam, biztos a „Hajhó”-t, Szilvia belépőjét.

Hiába, egy magyar primadonna csak a Csárdáskirálynőt idézheti az antik dráma bölcsőjénél is…

Ez így jól hangzik, de a vakáció idején nem primadonnaként igyekeztem a magyar operettet népszerűsíteni, egyszerűen csak kíváncsi voltam, tényleg olyan csodás-e a görög színház akusztikája.

[2_960] Rodosz.jpg

Nem hiszem, hogy ne lenne kapcsolat a színházi munkája és az utazásai között…

Igaz, például a következő görög utamat a miskolci színháznak köszönhettem. Az egyik Évad színésze-díj jutalmaként két kollégámmal, Szervét Tiborral és Majoros Istvánnal töltöttünk egy csodálatos hetet Korfun, Sissi kedvenc szigetén! Akkor ismertem meg a Szerviz utazási irodát, és azóta ők szervezik a családi nyaralásainkat is – mert rendszeresen visszajárunk Görögországba, leggyakrabban a legzöldebb szigetre, Korfura. Imádom!

[1_960] Rodosz2.jpg

Tavaly nyáron a Pinokkió rendezése előtt csak azért ment el Olaszországba, hogy felkeresse Collodi szülőhelyét. Mi lenne, ha a következő évadban görög drámát kellene rendeznie?!

Drámapedagógusként a tanítványaimnak rendeztem már görög dráma részleteket, de ha a színháztól kapnék ilyen felkérést, azt hiszem, nagyon megijednék. Aztán lázasan elkezdeném a felkészülést – és persze ihletért gyorsan elutaznék Görögországba…

-pg-

Vissza