HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
fókuszban

Idősek ünnepe a Megyeházán

2016. október 5. (szerda) 14:49
 
Az idősek világnapja alkalmából a Nyugdíjasok Megyei és Városi Képviselete szervezésében szervezésében műsorral egybekötött ünnepséget rendeztek a Megyeházán. A szépkorúakat Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke köszöntötte.

A rendezvényen részt vett Bánné dr. Gál Boglárka, a közgyűlés alelnöke és megyénk több településének a polgármestere, alpolgármestere is. Rövid zenei összeállítást követően Vida Lászlóné alelnök üdvözölte a vendégeket.

Török Dezső ünnepi köszöntőjében először is megköszönte az idős vendégeknek a családjukért, megyénkért, Magyarországért végzett sok évtizedes munkát, majd kitért arra, hogy az ENSZ negyed évszázada nyilvánított október 1-jét az idősek világnapjáva.

[0_960] nyug4.JPG

 „Ez a nap, ez az ünnep azonban nem más, mint egy útjelző tábla a végtelen világtörténelemben. Szerencsére nem csak 1991-ben döbbent rá a világ, hogy milyen fontos számunkra, az egész társadalom számára az idősek tisztelete” – emelte ki a közgyűlés elnöke. Kiemelte az értékké vált felhalmozott tudás, tapasztalat átadásának fontosságát. Ugyancsak kitért az aktív korosztályok idősekkel szembeni felelősségére is, a család és a társadalom feladataira. Szorgalmazta a generációk közötti együttműködést.

[1_960] nyug1.JPG

A nyugdíjasok képviselői megköszönték a közgyűlés elnökének a támogatását, illetve, hogy a Megyeháza patinás épületében rendezhették meg ünnepségüket. A megemlékezés keretében Jurko István, az egyesület elnöke és Török Dezső elismerő okleveleket adott át, majd idősklubok tagjai adtak műsort.

Vissza