HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
színes

Ismerős Arcok Alsózsolcán

2009. április 15. (szerda) 16:54
 
10 éves az Ismerős Arcok zenekar. Az együttes a budapesti jubileumi koncert után április 18-án szombaton Alsózsolcán, a Közösségi Házban szórakoztatja majd a közönséget.

Galambos Nándort, a zenekar vezetőjét a megalakulásról, a zenei stílusról és az alsózsolcai koncert programjáról kérdeztük.

Korábbi blues és rock-blues zenekarokból kerültek ki a tagok. A Texas és az Udvari bolondok volt a két meghatározó zenekar, akik főként amerikai blues, rockzenéket játszottak különböző klubokban. Amikor összeálltunk 1999-ben, akkor folytattuk az elődzenekarok hagyományait.  2002-2003 táján azonban már saját dalokkal jelentkezett a banda, és a szövegek magyar nyelven, elsősorban a hazaszeretetről, nemzetiségről és a határon túli magyarokról kezdtek szólni – mondta a kezdetekről a zenekarvezető, hozzátéve: azóta is ezt az utat járjuk.

[1_300] ismerosarcok.jpg

Most milyen zenei stílust képviseltek?

Alapvetően rockzenét játszunk, dalainkkal a magyarság tudat erősítését akarjuk szolgálni, de van bennük szó a hétköznapjainkról, csalódásainkról, örömről, bánatról, barátságról, szerelemről, igazságról, hűségről egyaránt.


Milyen gyakran koncerteztek?

Évente 100-120 koncertet adunk. Ezek között vannak hagyományos koncertek, de zenés, verses irodalmi esteket is tartunk. Kiemelkedő a Vass Albert életének emléket állító estünk.

Milyen korosztály alkotja a rajongótáborotokat?

A gyerekektől a nagymamákig több generáció részt vesz a koncertjeinken, sőt előfordul az is, hogy egész családok jönnek el a programjainkra.

Alsózsolcára milyen programmal készültök?

Itt az úgynevezett hagyományos rock koncertünk lesz. Vendégünk lesz Tátras István szaxofonos. Vele kiegészülve, négy eddig megjelent nagylemezünkről játszunk majd dalokat.


Dávid Ildikó

(fotók: internet)

Vissza