HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
életmód

Kerttervezés - kertépítés

2008. április 16. (szerda) 13:58
 
Nincs szép kert megtervezett és gondos előkészítés nélkül. Az igényes kertépítésnél mindig figyelembe kell venni a helyi adottságokat, a telek nagyságát, fekvését és a fényviszonyait. Emellett a tervezésnél döntő szerepet játszik a tulajdonos igénye is. Ha tökéletes kertet akarunk, legjobb szakember segítségét kérni, hiszen a ráfordított kiadások megtérülnek a megvalósulás során.

[3_180] Kert.jpgA kertépítés első mozzanata a tereprendezés, amikor kialakítjuk a megfelelő talajszintet, megtisztítjuk a területet a gyomoktól. Ezzel egy időben végezzük el az öntözőrendszer telepítését is – avat be a műhelytitkokba Kiss Gábor, a Szilvarózsa Kft. ügyvezetője. A tereprendezés után jöhet a növénytelepítés. Helyükre kerülnek a fák, bokrok, valamint az egynyári és évelő virágok. Egy-egy virágzó folt kiemeli a mögötte lévő növényeket, és ez fordítva is igaz. Fontos a színek kiválasztása, ezzel ugyanis különböző hatásokat lehet elérni: a teret bővíthetjük, szűkíthetjük, sőt távolságokat is elcsalhatunk. Az is lényeges, hogy a különböző színű növényeket megfelelőképpen társítsuk. Sziklakert építésekor oda kell figyelni a helyi adottságokra. Megfelelő terepviszonyok szükségesek, mert egy teljesen sík területből kiemelkedő sziklahalmaz természetellenesnek hathat. Emellett a sziklakerti növények fény és meleg igényes, szárazságtűrő fajták, tehát ha a kert fekvése nem alkalmas a telepítésükre, akkor inkább ne tervezzünk sziklakertet. Az utolsó munkafázis a gyepesítés, amelynek két alapvető formája van: gyepszőnyeg, gyeptégla lefektetése, vagy a fűmag elvetése. Ez utóbbi olcsóbb, de hosszadalmasabb módja a gyepesítésnek, hiszen meg kell várni, míg a fűmag kikel és megerősödik. A gyepszőnyeg lefektetése költségesebb, de azonnali megoldás, ráadásul így tökéletesebb és szebb pázsitot kapunk. A kertet természetesen nem elég megtervezni és a terv alapján gondosan kivitelezni, legalább ugyanilyen odafigyeléssel kell a későbbiekben ápolni is.

Fabútorok, sütők és szökőkutak

[1_180] Sutok.jpg [2_180] KertiButorok.jpg

A kertben való kényelmes tartózkodáshoz megfelelő bútorok szükségesek. Manapság a tartós anyagból, leginkább az akácfából készített kerti alkalmatosságokat keresik, hiszen ez jól bírja az időjárás viszontagságait. Emellett divatosak és praktikusak a borovit fenyőből, különleges bevonattal készült, különböző színre pácolt, összecsukható bútorok is. Pócsi Zsolt, a Gardenhaus ügyvezetője a kerti sütőkhöz a műkőből készült ülőkéket ajánlja, mert időállók. Amellett, hogy a kényelmet szolgálja, jól mutat a kertben az állítható háttámlájú hintapad, amelynek nádfedése kiváló árnyékolást ad. A szeszélyes időjárás miatt olyan fazsindelyes kerti pavilonok is készülnek, amelyek alatt esőben is süthetünk szalonnát, de a nagy meleg ellen is védettséget nyújt. Ma már a több funkciós sütők a legkeresettebbek, ezek faszéntüzeléssel egyaránt alkalmasak szalonnasütésre, grillezésre, bográcsozásra. A kert díszei a mai trend szerint a műkőből készült csobogók és kerti szökőkutak, amelyek télen is a szabadban maradhatnak.


Dávid Ildikó

Vissza