Kézrátétel által

Főegyházmegyénk ebben az esztendőben 4 új pappal gazdagodik. A papszentelés mindig szentmise keretében történik. A szentmise a szokásos módon kezdődik, a szentelés csak az evangélium után veszi kezdetét. A szertartás első részében, a szentelendők bemutatása után, a szentelő püspök buzdítja a jelölteket, akik ígéretet tesznek a szolgálat hűséges végzésére. A szentelendők engedelmességet ígérnek főpásztoruknak, a püspök pedig imádkozik azért, hogy az új papok vele egységben munkálkodjanak Isten dicsőségére és az Egyház javára. Majd pedig a mindenszentek litániájának imádkozásával a földi és a megdicsőült egyház együtt imádkozik a szentelendőkért. Megható jelenet, amikor a jelöltek annak jeléül, hogy életüket egészen Isten szolgálatára szentelik, arcra borulnak az oltár előtt: „meghalnak a világnak”, mert a szentelés után már csak az Istennek akarnak élni.

A  szentelés legfontosabb része, a szentség kiszolgáltatásának lényegi mozzanata az, amikor a püspök, mint apostolutód imádság és kézrátétel által átadja a Krisztustól kapott lelki hatalmat és küldetést. A felszentelés után az új papokra ráadják a stólát, a miseruhát és kezüket krizmával megkeni a püspök. Azután átadja a kelyhet és a paténát, amely arra emlékezteti a jelenlevőket, hogy a papi szolgálat egyik legfontosabb eleme a szentmise, az újszövetség áldozatának bemutatása. Már a Szentírásból is látjuk a kézrátétel jelentőségét. Alkalmazását megtaláljuk már az ószövetségben, és Jézus nyilvános működése idején is (Lk 13,13). Az Egyház a kézrátétel által adja át a lelki hatalmat egy meghatározott küldetéshez, egy meghatározott tisztség betöltéséhez. Már az apostolok is imádság és kézrátétel által szentelik fel az első diakónusokat (ApCsel 6,6), Pált és Barnabást pedig kézrátétel által küldik az evangélium hirdetésére (13,3). Pál apostol is kézrátétel által adja tovább a lelki hatalmát tanítványának, Timóteusnak.

Az egyház lassan kétezer éve ugyanezt teszi a papszenteléskor. E szimbólum jelentőségét kiemeli az is, hogy a kézrátétel közben a szentségkiszolgáltató püspök csak csendben imádkozik. A püspök kézrátételét követi a jelenlévő papok kézrátétele, amely annak jele, hogy az idősebb testvérek befogadják az új papot az egyházmegye papi közösségébe. A szentelési imádság legfontosabb része a következő: „Add meg e szolgáidnak, kérünk mindenható Atyánk, az áldozópapi méltóságot, és újítsd meg szívük mélyén a szentség Lelkét, hogy tőled Istentől kapják meg a papságnak ezt a második rendjét, életük pedig legyen az erények példája.” Az imádság látszólag csak négy kegyelmi adományt kér, de a szentelési imából azt is láthatjuk, hogy más célja is van a Szentlélek által adott kegyelemnek. A legfontosabb az, hogy ez a kegyelem teszi a papokat hasonlóvá Krisztushoz, az Egyház Fejéhez és Pásztorához, és teszi alkalmassá arra őket, hogy Krisztusnak, az örök Főpapnak hatékony eszközei legyenek Isten népének szolgálatában. A felszentelés után a szentmise a szokott módon folytatódik.

Az újonnan fölszenteltek együtt miséznek a szentelő püspökkel. Ez az ő első szentmiséjük, melynek végén közösen adják az áldást mindazokra, akik segítették őket abban, hogy eljutottak a szentelési oltárhoz. Az új pap egyedül mondott első szentmiséjét latinos elnevezéssel primiciának nevezzük, amit az újonnan szentelt pap szülőfalujában, illetve a saját egyházközségében szokott bemutatni.

Dolhai Lajos