,,Kiállított freskófalu” - Szemléletformáló házfal

De talán nem csak a falon ,,hagyott nyomot” a miskolci Herman Ottó (művészeti) Általános Iskola hat diáklánya, hanem a cigánytelepülés lakóinak szívében is – és az érzés kölcsönös…

- A nagyobbik fiam gimnáziumi feladata volt történelemből, hogy készítsen prezentációt egy hazai kisebbségről. A cigányságot választotta, de semmiképp nem a negatív dolgokról szeretett volna beszélni, hanem a sokrétű kultúrájukról. Adódott a zene, hiszen nagyszerű cigány zenészek vannak, de változott a téma, mikor a világhálón keresgélve rátaláltunk Bódvalenkére. S ami már az én figyelmem vonta magára, az egy pályázat volt: házfalfestésre vártak jelentkezőket – meséli Szunyogh Szilvia rajztanárnő, hogyan is jutott el hat diákjával a ,,freskófalu” néven ismertté vált településre.

- Izgalmas, érdekes feladatnak gondoltam, meg is kerestem az egyik szervezőt, Pásztor Esztert, s kérdeztem, mit szólnának hozzá, ha az egyik falat nem művészek, hanem tehetséges gyerekek munkája díszítené. Jó ötletnek tartotta, de a projekt művészeti vezetőjéhez, Horváth János festőművészhez irányított, aki nem hogy akadályt nem támasztott, de kifejezetten örült az ötletnek. S nem csak a munka szempontjából, hanem mert úgy érezte, nagyon jó lenne, hogy ,,magyar” gyerekek is lássák, milyen az élet egy cigánytelepülésen, ismerkedjenek a kultúrájukkal…

Kerestek egy autentikus cigány népmesét, majd a tanárnő kiválasztott hat tehetséges és intelligens – adott esetben konfliktusokat kezelni tudó - felső tagozatos lányt. Úgy tervezték, hogy júniusban indulnak, de az árvíz ,,átírta” az időpontot: augusztus végén tölthettek pár napot Bódvalenkén. A szállásuk a projektirodának is otthont adó parasztházban volt, s a médiából már megismert Gizi néni sütött-főzött rájuk, nagy-nagy szeretettel.
A kérdésre, hogy a lányok nem riadtak-e meg egy kicsit attól, hogy egy majd száz százalékban cigányok lakta településre mennek, a tanárnő válasza nemleges. Inkább a szülők aggódtak, de végül csak elengedték a gyerkőcöket.

- A tapasztalataink szinte csak jók voltak. Az ottani gyerekek segítettek, tartották a létrát, megtaláltuk velük a hangot… Akinek a házát festettük, már kora reggelenként ott állt, s mikor elkészült a mű, azt mondta, az övé a legszebb… Az igazság az, hogy a többi freskóhoz képest mi egy egyszerűbb világú, érthetőbb képet készítettünk, úgy tűnt, tetszik a helyieknek.  Az egész idő, amit a gyerekekkel és Mihaleczné Agócs Ágnes kolléganőmmel ott töltöttünk, egy nagy nevetés, nagyon kellemes pár nap volt…

Természetesen az iskolában beszámolót is tartottak a lányok, amit társaik érdeklődve hallgattak, s egyetlen értetlenkedő beszólás sem volt, hogy pfú, hová is mentetek?! Inkább irigyelték őket -, s ezek szerint nem csak a lányok, hanem hallgatóik szemlélete is formálódhatott. No, meg talán azoké is, akik megtekintik a karácsonyig a Herman Ottó Általános Iskolában látható kiállítást, melyen néhány dokumentumfotó tekinthető meg a faluról a lányok által festett freskó kicsinyített mása mellett…

D.K.