HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
színes

Közkívánatra: újra csokifesztivál Szerencsen!

2009. augusztus 21. (péntek) 17:52
 
A tavalyi közönségsikert látva nem volt kétséges, hogy folytatása lesz a szerencsi csokifesztiválnak, amelyet az idén a Szerencsi Nyár programsorozatba illesztve augusztus 23-án rendeznek meg a zempléni városban.

„Ahogy mondani szokták, a téma az utcán hever, csak fel kell emelni. Régóta nem értem, hogy Szerencsen miért nem indult el korábban ez a rendezvény, hiszen annyira nyilvánvaló, hogy a várossal kapcsolatban az ország minden részén először a csokoládé jut eszébe az embereknek. Hosszú éveken át érlelődött bennem az elképzelés, egészen tavalyig, amikor a Szerencsi Csokoládét megmentő Bon Bon Kft.-vel és a Kiss Attila Alapítvánnyal belevágtunk és megrendeztük az I. Országos Csokoládé Fesztivált. Bevallom engem is meglepett az óriási érdeklődés” – fogott a kezdetek felelevenítésébe Koncz Ferenc ötletgazda, a megyei közgyűlés alelnöke. „Az első fesztiválunk napján a Jó Isten is velünk volt, hiszen pontosan olyanra sikálta az égboltot, ami ideális ilyen jellegű fesztivál megtartásához. Sem túl meleg, sem túl hideg nem volt. Olyan sok látogatónk volt, hogy a városra nyugodtan kitehettük volna a „megtelt” táblát. Be kell ismernünk, hogy pontosan a nagyszámú érdeklődő miatt néha-néha megakadtak a fogaskerekek. A tapasztalatokból okulva, idén a várkertet is bevonjuk a programba, így többszörösére nő a rendelkezésre álló terület, és nem csak vehetnek majd csokit az érdeklődők, hanem ugyanúgy, mint tavaly ajándék is lesz” – tette hozzá.

[2_960] Csokifesztival2.jpg

Világcsúcsra készülnek

A magyar ember elég édesszájú, szereti az édességet, így a csokivásár önmagában is sokakat vonzana Szerencsre, de színvonalas programmal is kedveskednek a vendégeknek, amely középpontjában az első fesztiválhoz hasonlóan egy újabb Giunness rekordkísérlet áll majd. „Gondolkodtunk azon, hogy mi az a különlegesség, amely a csokoládéhoz kapcsolódik és érdekes az emberek számára? Az első alkalommal Csukás István és Sajdik Ferenc rajzfilm figurájára, a gyerekek által kedvelt Gombóc Artúrra esett a választás. A Szerencsen több alkotást is jegyző, az egykoron a csokigyárban dolgozó Ekker Róbert szobrászművész kifaragta Gombóc Artúrt, amely 239 kg-os súlyával a világ legnagyobb csokiszobra lett. Nagyon jól sikerült. Megtehettük volna, hogy az idén egy kilóval nagyobb szobrot készíttetünk, de más, ugyancsak eredeti ötlet született, nevezetesen színes csokikörképet fest Ekker Róbert, s remélhetően újabb világcsúcs születik” – árulta el a kulisszatitkot Koncz Ferenc. „Az idén bevontuk a várost is a szervezésbe, s különböző csatornákon keresztül a megyei önkormányzat is támogatja a rendezvényt, mivel a Közgyűlés vezetése fontosnak tartja, hogy megmutassuk az országnak Borsod-Abaúj-Zemplén megye különlegességeit. Célunk, hogy továbbra is úgy éljen a köztudatban, hogy Szerencs a csokoládé hazája. Minden korosztály megtalálhatja a kulturális programok között a számára érdekeseket. [1_180] Csokifesztival4.jpgA gyerekeket vetélkedők várják, természetesen csokoládé-jutalommal, de nekik zenél az Alma együttes is. Összefogunk a borászokkal, pálinkásokkal, ezzel erősítve a lokálpatriotizmust, valamint a hegyaljai termékek védelmét. Ugyanezen célból elsősorban magyaros ételek készülnek a vendégeknek, lesz ökörsütés is. A kulturális műsor meghatározó részét képezi majd a néptánc és a népzene, elsősorban a Bara zenekar jóvoltából, a nemzeti karakternek pedig székely vendégeink adnak hangsúlyt. A sztárvendég a hazai könnyűzenei élet egyik népszerű együttese, a Fiesta lesz. A fesztivált pedig tűzijátékkal zárjuk este” – emelt ki néhány részletet a programból Koncz Ferenc.

Vissza