HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
színes

Köztük van a leendő megasztár?

2009. január 13. (kedd) 15:04
 
Az Országos Idegen Nyelvű Dalverseny döntőjének 10. alkalommal adott otthont az elmúlt év végén a miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium. A diákok körében igen népszerű vetélkedőre több mint 100 tanuló nevezett, a döntőben a legjobb 25 versenyző mutathatta be tudását.

A remek hangulatú versenyen sokféle zenei irányzat dalai hangzottak el. Megyénk iskoláinak versenyzői kiemelkedően szerepeltek, megszerezték a legértékesebb helyezéseket. A szakértőkből, zenészekből álló zsűri (ott volt a bírálók között például Pély Barna, a United együttes frontembere is) a produkciók jelentős részét színpadkésznek tartotta.

[2_300] Dalverseny3.jpg

A verseny győztese – hazai színekben – Borbély Richárd, a Zrínyi Ilona Gimnázium diákja lett. Második helyen az ugyancsak zrínyis Fazekas Alexandra végzett. A harmadik díjat a miskolci Diósgyőri Gimnázium tanulója, Veréb Tamás kapta, negyedik lett Bíró Judit, a miskolci Ady Endre Gimnáziumból, ötödikként végzett a Garabonciás Művészeti Iskola tiszalúci versenyzője Görcsös Szabolcs, a hatodik helyet pedig a tiszaújvárosi Eötvös Gimnázium diákja, Domonkos Fanni szerezte meg.

[1_300] Dalverseny2.jpg

[3_300] Dalverseny1.jpg

Vissza