Megértőbb, erősebb közösséggé kovácsolódtak
2014. április 23. (szerda) 11:46Bán János igazgató, Szent Mihály Katolikus Általános Iskola, Bánréve: Iskolánk több mint száz éves múltra tekint vissza az 1400 lelket számláló Bánrévén. Mindig is központi szerepet töltött be, nemcsak településünkön, de a térségben is. Körzeti iskolaként több mint nyolc faluból fogadunk gyermekeket. 2012 augusztusától az Egri Főegyházmegyéhez tartozunk, ezzel az itt élők közös óhaja teljesült. Új épületünket 2003-ban adták át, nemcsak külsejében modern és szép, hanem felszereltségében is. Jelenleg 275-en tanulnak nálunk. Tagintézményünkben, Serényfalván – amely szintén új, modern épületben kapott helyet – 76 alsós kisdiák tanul. A korszerű oktatás szinte minden feltételével rendelkezünk: interaktív táblák, két informatikai terem, nyelvi labor, természettudományi terem stb. Pedagógusaink mindig is törekedtek arra, hogy tovább képezzék magukat, megfelelve a kor kihívásainak.
Munkánk során személyre szabott módszereket alkalmazunk, és nagy figyelmet fordítunk a felzárkóztatás mellet a tehetséggondozásra is. A diáksokféle délutáni foglalkozáson, szakkörön vehetnek részt, illetve tölthetik hasznosan szabadidejüket. Ehhez ad segítséget a kazincbarcikai Kodály Zoltán Művészeti Iskola k helyezett tagozata is, amely intézményünkben működik. Azt tartjuk legfontosabbnak, hogy minden gyermeknek sikerüljön megtalálnia azt, amiben tehetséges, amiben sikeres lehet. A törekvés sikerét bizonyítják a különböző versenyeken, vetélkedőkön elért helyezések: Zrínyi Ilona megyei matematikaverseny, a Simonyi megyei helyesírási verseny, PC-kismester országos informatikaverseny, térségi szavaló- és sportversenyek. Sok minden változott a fenntartóváltás óta, de még sok az előttünk álló feladat is. A gyerekek és a tanárok megértőbbek lettek egymással és másokkal szemben, erősebb közösséggé kovácsolódtunk. A reggeli és a nap végi imák, a diákmisék, a hittanórák, a délutáni ifjúsági hittan és a lelki napok igazi feltöltődést jelentenek úgy a diákok, mint a pedagógusok számára. Az együtténeklés, a közös foglalkozások, a beszélgetések szorosabb kapcsolatot alakítanak ki. Ehhez nagy segítségünkre van Cseh István kanonok úr, iskolánk lelkésze, akihez mindig mindenki bizalommal fordulhat. A pedagógiai munkánk célja, hogy a diákokat segítsük abban, hogy a keresztény értékekre építve művelt emberré, szépre, jóra fogékony személyiséggé, Istent és embertársait szerető, életszentségre törekvő, felelős felnőttekké váljanak.
Bódor Istvánné igazgató, Újtelepi Katolikus Általános Iskola: Iskolánk Heves város Újtelep nevű városrészében, zöldövezetben fekszik. A hangulatos, kerengővel, növényekkel díszített belső udvaron több kisebb épületben tanítunk. A városból idejáró 230 diákot 9 tanulócsoportban 22 pedagógus neveli- oktatja. 2013. szeptember 1-től került intézményünk az Egri Főegyházmegye fenntartásába. Mi így fogalmaztunk: visszatértünk a gyökerekhez. Intézményünk ugyanis az 1928-as alapításakor katolikus iskola volt, de még az 1948-as államosítás után sem szakadt el a hittől. Az „oltáros” tanterem biztosította az Újtelep lakói számára a szentmisék helyszínét. Ezért is volt számunkra nagy öröm, hogy egységes akarattal alakult ki az egyházi iskola létrehozásának terve, amelynek megvalósításához Ternyák Csaba érsek nyújtott segítő kezet. Gyönyörű környezetben, jól felszerelt iskolában tanulhatnak a gyermekek. Fejlődésüket a tanórákon kívül egyéni képességfejlesztéssel, művészeti- és sportfoglalkozásokkal, szakkörökkel, korrepetálásokkal biztosítjuk. Kiemelt figyelmet fordítunk az idegen nyelv és az informatika oktatására. Külön készítjük fel tanulóinkat a különböző tanulmányi, sport és művészeti versenyekre. Iskolánk a városrész kulturális és sportcentruma is. Helyi társadalmi eseménynek is számít a farsangi bál, a Zenélő udvar és a Tarkabarka est című program.
Tanítványaink rendszeresen műsorral kedveskednek más helyeken is: szerepeltek az idősek otthonában és a városi adventi gyertyagyújtáskor, pásztorjátékot adtak elő karácsonykor a belvárosi templomban. A fenntartóváltás révén a keresztény nevelési elvek hangsúlyozottabban jelennek meg az iskola életében, ami feladataink elvégzéséhez jelentős lelki erőt ad. Ez elsősorban Nagy István plébános úrnak és a hitoktatóknak köszönhető. A mindennapi imák, az osztálymisék, a lelki napok segítik az Istennel való találkozást. Egyre több önkéntes munkát végzünk a közösségért. Csatlakoztunk a Katolikus Karitasz „Jónak lenni jó” felhívásához, adományt gyűjtünk a rászorulók számára, közösen szépítjük az iskola környékét. A diákok, szülők és pedagógusok is örülnek a változásoknak, mert nyugodt légkör alakult ki a nevelő-oktató munkához. Megtanítottak bennünket türelemre, hogy keresztényi módon oldjuk meg a problémáinkat.
Gábor László