HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
színes

Megmérettettek a rock fiatal fenegyerekei

2010. július 12. (hétfő) 12:51
 
A RockPlace elnevezésű internetes portál széles körben még nem ismert, de tehetséges rock együtteseket kutatott fel és versenyeztetett szombaton, a zempléni Ond településen.



[14_180] ond 02A Kulcs Magazin által is felkarolt eseményen nem csak hazai, de határon túlról érkezett zenekarok is bemutatkoztak. A kora délután megkezdett vetélkedő már-már idézte a Hegyalja Fesztivál hangulatát úgy a szabadtéren felállított színpadon, mint a „küzdőtéren,”  bár az érdeklődés – nagyságrendileg - csak mikró léptékben volt hasonlatos a tokaji katlanhoz. Ám semmi panasz, hiszen első alkalommal adott otthont a Szerencshez csatolt kistelepülés a randevúnak, a szervezők bizakodóak a jövőt illetően. Az ondi rock bulin részt vett Koncz Ferenc a B.-A.-Z. Megyei Közgyűlés alelnöke, az esemény egyik támogatója, aki a közönségdíjat adta át a Smiley-k együttesnek. A késő estbe nyúlt programot a győri, harminc éves múltra visszatekintő Auróra, valamint a szerencsi Echonald koncertje zárta.

[1_960] ond 03

[0_960] ond 01

[8_960] ond 04

[14_960] ond 02

[3_960] ond 05

[11_960] ond 06

[2_960] ond 07

[13_960] ond 08

[12_960] ond 09

[6_960] ond 10

[5_960] ond 11

[4_960] ond 12

[10_960] ond 13

[9_960] ond 14

[15_960] ond 15

[7_960] ond 15

- SfL -

Vissza