HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
portré

„Minden problémára lehet találni megoldást, csak akarni kell”

2020. március 4. (szerda) 14:11
 

Sajóbábony lakói egy fiatal helybélit szerettek volna városuk élére, aki mondhatni együtt lüktet az emberekkel: ismeri az igényeiket, ismeri a lakókat, ismeri a város erősségeit és gyengeségeit, akinek a segítségével Bábony a fejlődés útjára léphet. Nos, Szilva István személyében (másodszor is) megtalálták ezt az ideált. A tősgyökeres bábonyi polgármesterrel beszélgettünk.

Kulcs Magazin: Miért akar egy fiatalember polgármester lenni?

Szilva István: Településünkön 24 éven keresztül egy polgármester volt, aki nyugdíjba vonult. A lakosság mindenképp fiatal, helyi embert szeretett volna a város élére. Így bevallom őszintén nemcsak saját elhatározásból indultam el a választásokon 2014-ben, hanem felkértek és bátorítottak lakosok, vállalkozók és civil szervezetek egyaránt. A legtöbben úgy gondolták, olyan vezetőre van szüksége a városnak, aki ismeri a helyi viszonyokat, és megfelelő iskolai végzettséggel rendelkezik ahhoz, hogy a lehető legjobban képviselje a település érdekeit.

Kulcs Magazin: Mennyit számít a család támogatása? Milyen mértékben támaszkodik a családi háttere a hétköznapi kihívások megoldásában?

Szilva István: Gondolom, nem én vagyok az első, aki azt fogja mondani, nagyon sokat jelent számomra a család, mondhatni mindent. Ez a hivatás sem a klasszikus irodai munkaidőt jelenti, így a család rugalmas hozzáállása, megértése, türelme nélkül ezt hosszú távon nem lehetne nyugodtan végezni. Ezért nagyon hálás vagyok nekik, és nem győzöm elégszer megköszönni, hogy vannak nekem. A családnak köszönhetem azt is, hogy megtanultam, kemény és kitartó munkával, valamint kellő alázattal előbb vagy utóbb a befektetett munka meghozza gyümölcsét. De nélkülözhetetlen ezen az úton a hit is, ami szintén erőt ad a mindennapi nehézségek leküzdésében.

Kulcs Magazin: Mit gondol, miért szavaztak Önre? Miben tud többet, mást, jobbat adni a sajóbábonyiaknak?

Szilva István: Én bízom benne, nemcsak rám szavaztak, hanem a mögöttem álló csapatra is. Én csak egy előre tolt bástya vagyok, aki képviseli a bábonyiak érdekeit. A munkatársaimmal valóban azon dolgozunk, hogy komfortosabb legyen az élet a városban. Engem minden ide köt, tősgyökeres sajóbábonyi vagyok: ide jártam óvodába, és itt voltam kisiskolás is. Úgy gondolom, kiváló lehetőséget kaptam arra, hogy valamit visszaadjak ennek a közösségnek abból, amit anno én kaptam tőlük. Ahogy mondani szoktam, nekem nem mindegy, milyen lesz Sajóbábony 5,10, vagy 20 év múlva. Én akkor is itt fogok élni, amikor már nem leszek polgármester, ezért próbálok minden lehetőséget megragadni, hogy javíthassak az itteniek életkörülményein és mindennapjain.

Talán a szűnni nem akaró kitartásommal tudok többet adni, ami persze nem mindenki számára szimpatikus. Ha nem engednek be egy ajtón, próbálok más bejáratot keresni, legyen az az ablak, a szellőző, vagy a kulcslyuk. Úgy gondolom, minden problémára lehet találni megoldást, csak akarni kell.

_MG_1937.JPG

(Fotó: Varga Tamás | Kulcs Magazin)

Kulcs Magazin: Mint polgármester, milyen célokkal indult neki ennek a ciklusnak?

Szilva István: A városfejlesztés egy soha meg nem szűnő folyamat, úgyhogy lesz bőven teendő a közeljövőben is. Vannak áthúzódó projektjeink – pl.: bölcsőde építése, mosoda kialakítása, óvoda és orvosi rendelő felújítása –, amelyeket be kell fejeznünk. Ezenkívül pedig vannak már az idei évre is elnyert Magyar Falu program pályázataink: út és járda felújítás, polgármesteri hivatal belső felújítás). Ezek az elsődleges feladataink, bár reményeink szerint ebben a ciklusban is lesz lehetőségünk saját forrásból is fejleszteni, valamint folyamatosan figyeljük a pályázati lehetőségeket. Az elmúlt ciklusban nagyon sokat léptünk előre infrastruktúra-fejlesztésben; szinte teljesen megújult az út- és járdahálózatunk, valamint korszerűsítettük a középületeinket, és új közparkokat hoztunk létre. Továbbá szeretnénk forrást találni egy használaton kívüli önkormányzati épület felújítására, amit hasonló módon tudnánk üzemeltetni, mint a nemrégiben átadott Esély Otthon társasházat. Így újabb fiatalokat tudnánk a településre csábítani. Fontos lenne még rendbe tenni a településen található két patak medrét is, valamint a társasházi övezetben új parkolók kialakítása, és garázsok építése is napirenden van.

Kulcs Magazin: Ki inspirálta, van-e a példaképe?

Szilva István: Kifejezetten egy személyt nem tudnék, és nem is szeretnék kiemelni. Számos ember inspirál, legyen szó egy sportolóról, egy politikusról, egy vállalkozóról, vagy akár egy pedagógusról. Ha az illető azon a területen, ahol dolgozik kiemelkedőt nyújt, és mellette meg tudja őrizni a normál emberi értékeket a munkában és a magánéletében egyaránt, akkor úgy gondolom bármelyikünk számára példakép lehet.

Kulcs Magazin: Gyerekként mi akar lenni?

Szilva István: Érdekes, gyerekkoromban elég sűrűn változtattam az elképzeléseimet: építész, bankár, vagy kamionsofőr akartam lenni. Aztán általános iskolás voltam, amikor már céltudatosan eldöntöttem, jogász lesz belőlem.

Kulcs Magazin: Hangsúlyosnak tartja, hogy jó és aktív kapcsolat legyen a városvezetés és a bábonyi civil szervezetek között?

Szilva István: Meggyőződésem, hogy fejleszthetjük bármennyire is a települést, ha a közösségi élet sivár. Szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen rendkívül aktív közösségi életet él a város: a közel 3000 fős településen 14 civil szervezet található, akik rendkívüli módon kiveszik a részüket a közösségi életből. Mi pedig erőfeszítéseiket igyekszünk nemcsak anyagilag, hanem morálisan is elismerni és támogatni.

Kulcs Magazin: Miért tartja fontosnak, hogy a fiatalok ne költözzenek el?

Szilva István: Erre egyszerű a válasz: mert ők jelentik a jövőt! Ha a civil szervezeteknél azt mondtam nélkülük sivár a közösségi élet, akkor a fiatalok nélkül egy település napjai meg vannak számlálva. A legtöbb fejlesztés, amit véghezviszünk, az ő igényeiket tükrözi. Kiemelt figyelmet fordítunk erre a korosztályra a közösségi rendezvények összeállításában is.

84274769_2798051273548354_7272059508271087616_n.jpg

(Esély Otthon átadó. Fotó: Varga Tamás | Kulcs Magazin)

Kulcs Magazin: Mi lehet a legnagyobb segítség egy pályakezdő fiatal számára?

Szilva István: A lakhatás kérdése szerintem a mai világban hatványozottan felértékelődött. Nem mindenki mer belevágni, vagy nem teszik lehetővé anyagi lehetőségei egy saját otthon vásárlását, ugyanakkor ki is tolódott a fiataloknál az önálló élet megkezdése is. Viszont az Esély Otthon program lehetőség ad azoknak a fiataloknak, akik ilyen jellegű gondjaik vannak. Két év alatt azt az összeget, amelyet albérletre költenének, félre tudják tenni, és azt akár egy saját ingatlan vásárláshoz fel tudják használni. Valamint segítség lehet számukra a ma már szinte kötelezően elvárt képzettségek megszerzése (nyelvvizsga, jogosítvány) is. Hiszen erre is lehetősége nyílik a program részeként: nemcsak a vizsga díját, hanem a teljes képzést is finanszírozza a projekt. Továbbá segítség az is, hogy az önkormányzat külön jelentős anyagi támogatást ad azoknak a fiataloknak, akik első lakásukat szeretnék megvenni vagy megépíteni.

Kulcs Magazin: … ez hívta tehát létre az Esély Otthont?

Szilva István: Szerettünk volna mi is lépni a fiatalok itt tartása ügyében. Adott volt egy használaton kívüli társasházi épület, majd jött egy pályázati lehetőség és éltünk az eséllyel. Mertünk nagyot álmodni, és hiszem, hogy a projekt sikerre van ítélve. 14 lakást alakítottunk ki, amelyeket bebútoroztunk, ahol 2 évig nincs albérleti díj, és rezsitámogatásban is részesülnek.

Kulcs Magazin: Milyen év elé néz Sajóbábony 2020-ban?

Szilva István: Igazán mozgalmas évünk lesz. Mint korábban is utaltam rá, számos beruházásunk van folyamatban, vagy épp előkészítésre vár. Ha ezeket sikeresen megvalósítjuk, nem lesz miért szégyenkeznünk, és egy újabb sikeres évet tudhatunk majd magunk mögött.

Köszönjük szépen!

(Címlapfotó: Szilva István Facebook-oldala)

Vissza