HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
portré

Sokoldalú szakmai stábbal a megye élén

2022. április 13. (szerda) 16:57
 

Dr. Lupkovics Beáta 2020. március 1-je óta tölti be a megyei önkormányzat jegyzői pozícióját. 2004 óta a közigazgatásban dolgozik, számos területen bizonyított, segítette a megyében élő állampolgárokat. A jegyzői hivatást megelőzően közel 10 évig a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatalnál látott el hivatalvezetői, járási hivatalvezetői majd főosztályvezetői feladatokat. A megyei önkormányzat jegyzőjeként betöltött munkájáról és a hivatal tevékenységéről kérdeztük dr. Lupkovics Beátát.

Ön szerint milyennek kell lennie egy jegyzőnek?

Fontos, hogy milyen oldalról közelítjük meg a kérdést. Ha állampolgári szemmel, ügyfélként válaszolnék erre a kérdésre: legyen egy jegyző olyan, aki bármilyen felmerülő kérdésre tudja a választ akkor is, ha nem ő „az ügy ura”. Tudjon segíteni abban, hova fordulhatunk kéréseinkkel a megoldásért. Ha a hivatali szervezet vezetőjét nézzük, legyen szabálykövető, napra készen ismerje a jogszabályokat, legyen következetes a munkája során. A jegyző az önkormányzati működés alapja, aki figyel az önkormányzat törvényes működésére, a hivatal munkatársainak napi munkájáért felel. Fegyelem, koncentráció, felelősségtudat, és rendszerszintű munkavégzés szükséges ehhez a szakmához. Az utolsó és a legfontosabb szempont véleményem szerint, hogy a jegyző, mint a munkáltatói jogkör gyakorlója milyen ember. Mert a hangsúly itt az emberen van. A munkatársakat meg kell becsülni, amelynek fontos velejárója a pozitív visszajelzés: a biztató szó, a dicséret, az ösztönzés. Csapatban dolgozunk, így elengedhetetlen a csapatban gondolkodás képessége. Fontos megtalálni – akár kompromisszumokat is kötve – azt a közös nevezőt, amely alapján szívesen végezzük a ránk bízott munkát. Egy jegyzőnek nem az a feladata, hogy a munkát magához gyűjtse és elvégezze, hanem az, hogy az általa kialakított „szakmai stáb” a feladatokat határidőben, pontosan és szakszerűen elvégezze.  Bíznia kell csapata szakmaiságában annak érdekében, hogy az önkormányzat és hivatal munkája gördülékenyen, az állampolgárokat segítve működjön.

Hogyan változott a hivatal felépítése?

Meg kell mondjam, sok minden változott az elmúlt 2 évben a hivatal felépítését, összetételét, munkáját tekintve: új osztályok alakultak, új szakterületek jelentek meg a hivatal életében, és bővült a létszám is. Az elmúlt évben sok fiatal szakember „lelt” itt a megyeházán munkára, akik különböző szakterületeken tevékenykednek. Így kijelenthetem: színes, produktív, innovatív csapattal dolgozunk együtt Borsod-Abaúj-Zemplén megyéért! A 2021-2027-es fejlesztési ciklusra való felkészülés keretében szükségessé vált, hogy a hivatal belső szervezeti tagozódása jobban igazodjon a megyei önkormányzat előtt álló feladatok ellátásához. Ennek érdekében a Terület- és Vidékfejlesztési Osztály elnevezése Területfejlesztési, Tervezési és Stratégiai Osztály névre változott, valamint ezzel egy időben az osztályon belül kialakítottuk a Területfejlesztési, valamint a Tervezési és Stratégiai Csoportot. A stratégiai feladatok a korábbi Igazgatási és Stratégiai Osztály elnevezésű szervezeti egység feladatköréből kerültek át a Területfejlesztési, Tervezési és Stratégiai Osztály feladatkörébe. A megyei önkormányzat „A 2021-27 tervezési időszak stratégiai és projektszintű előkészítése Borsod-Abaúj-Zemplén megyében” (PEA) című pályázat keretében 25 projekt tervezési és előkészítési feladatait vállalta. Ennek megvalósítását egy, a megyei önkormányzaton belül működő kvázi „Tervező Iroda” létrehozásában láttuk. Ezért 2021 februárjában az iroda megkezdte működését. Tevékenységeink között magas- és mélyépítési tervezési feladatokat látunk el, valamint komplex tervezési szolgáltatást nyújtunk, a koncepcióterv készítésétől kezdve, az engedélyeztetésen át, végül a kiviteli terv készítéséig. Szakembereink között megtalálhatóak építészmérnökök, szakági tervezők, köztük gépész-, elektromos-, gyengeáram- és statikus tervező, valamint közműtervező mérnök. Két fiatal kolléganőnk geodétaként saját mérőeszközeinkkel segíti a tervezők munkáját. Így jelenleg a következő osztályok képezik a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzati Hivatalt: Kabinetiroda, Jegyzői Kabinet, Szervezési Osztály, Pénzügyi Osztály, valamint a Területfejlesztési, Tervezési és Stratégiai Osztály, amin belül működik a Területfejlesztési Csoport, valamint a Tervezési és Stratégiai Csoport. Kijelenthetem, most már teljes a megyei önkormányzat csapata!  

Melyek azok a sarkalatos pontjai a hivatal 2021-es évének, amelyeket mindenképpen kiemelendőnek tart?

A megyei önkormányzatok alapfeladata a területfejlesztés. A következő tervezési időszak egyik kiemelt feladata, hogy a 2021-2027-es európai uniós fejlesztési ciklusra való felkészülés keretében a megyei önkormányzatok elkészítsék, illetve felülvizsgálják a megyei területfejlesztési dokumentumaikat, azaz a térségre készülő területfejlesztési koncepciót és programot. A megyei önkormányzat kidolgozta a megye fejlesztési terveit, ezt a Pénzügyminisztérium elfogadta, ez adja az alapját azoknak a területi pályázatoknak, amelyeket koordinálunk és felelünk a programban vállalt célok megvalósításáért. Korábban TOP, azaz Terület- és Településfejlesztési Operatív Program néven ismerhették ezeket, a 2021-27-es fejlesztési időszakban ez a TOP Plusz.

2021-ben kezdtünk hozzá a megyei identitást erősítő programunk megvalósításához, mellyel célunk a helyi közösségek fejlesztése, ami erősíti a településhez való kötődést, ezzel is csökkenti az elvándorlást. A projekt keretén belül célul tűztük ki egy új megyei arculat létrehozását, mely összefog és egységesít minden résztvevőt. Olyan designt, stílust, logót alkottunk meg, mely egyaránt megjelenhet helyi termékeken, a közösségi médiában, és reklámanyagokon is. A projekt keretében 350 db megyei identitás és imázsfejlesztési, megyei ifjúsági, megyei bűnmegelőzési programot valósítunk meg.

Júniusban átadtuk a Megyeháza megújult Trianon előtti állapotot idéző Dísztermét, ünnepi közgyűlés keretein belül. A Díszterem falain hagyományosan portrék függtek, melyek ábrázoltjairól a vármegye döntött, így hűen tükrözte, hogy a közösségnek mely közéleti nagyságok jelentettek követendő példát. A II. világháborút követően az addigi példaképek portréi a rendszerváltással elvesztették jelentőségüket, lekerültek a falakról, emiatt elkallódtak. Borsod vármegye panteonja maga is hiányosan maradt ránk. Számos képmásról csak forrásokból nyerünk értesülést. Ezt az impozáns külsőt állította vissza a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat, Magyarország Kormányának segítségével.

A Magyar Vöröskereszt Megyei Szervezete kezdeményezésére – három megyét összekapcsolva – májusban létrejött a Kézfogás Klaszter, melynek alapító okiratát és támogatói szerződését a Megyeházán írta alá a három megyei közgyűlés elnöke. A klaszter egyfajta híd a munkaerőpiac perifériájára szorult munkavállalók és a gazdasági piac szereplői között. A társulás célja, hogy valódi értékteremtés mellett minőségi, versenyképes termékeket és szolgáltatásokat kínáljon az észak-magyarországi régió piaci igényeire szabva.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkársága által meghirdetett „Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása” című felhíváson nyert a megyei önkormányzat által benyújtott pályázat. E projekt megvalósításának keretén belül kialakítottunk a hivatal épületében egy játszószobát, amit februárban adtunk át. Véleményem szerint családbarátnak akkor tekinthető egy munkahely, ha olyan körülményeket biztosít, amellyel elősegíti, hogy a szervezetnél dolgozó munkavállalók minél hatékonyabban össze tudják egyeztetni a munkavállalást a családi teendőikkel, a családi, illetve magánéletükkel. A megyei önkormányzat eddig is törekedett családbarát munkahelyként működni, számos intézkedésével csatlakozott a családbarát munkahelyek sorához. Az önkormányzat által hozott intézkedések elősegítik a családi élet és a munka összehangolását, ezzel növelve a dolgozói elégedettséget. Azt valljuk ugyanis, hogy a motivált, elkötelezett munkaerő a legjobb befektetés egy szervezet számára, így a hosszú távú nyereségesség záloga. Felismertük a családbarátság előnyeit: a tényt, hogy a munkaadó számára is fontos a munkavállaló magánéleti és munkahelyi kötelezettségeinek összehangolása.

A megyei közgyűlése 2013-ban létrehozta a megyei értéktárat, egyúttal megalapította az értéktár bizottságot, melyek küldetése a megye egyedülálló kincseinek felkutatása és továbbörökítése az utókor számára. Az értéktár a térség identitásőrző elemeinek gyűjtőhelyévé vált, hiszen magába foglal minden olyan helyi ékességet, amely környezeti, történelmi, tradicionális vagy tudományos szempontból fontos részét képezi a megyének. Továbbá számos olyan program szervezésében vállal főszerepet a megyei önkormányzat, amelyek népszerűsítik helyi értékeinket. A bizottság – idomulva a mai világ keresletéhez – videós anyagot készíttetett, mely összefoglalja és bemutatja Borsod-Abaúj-Zemplén megye értékeit. A videófilm két nagyobb részre strukturálódik: az első felében bemutatásra kerültek a megyénkben található hungarikumok és kiemelkedő nemzeti értékeink, a második felében pedig a megye gasztronómiai kultúrájával ismerkedhet meg az érdeklődő.

Ezek tényleg csak néhány kiemelendő pontjai 2021-nek, mivel sajnos végesek az újság hasábjai, ám annál jobban szemléltetik milyen sokszínű és szerteágazó is a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzati Hivatal munkája. Kollégáim nap mint nap azért dolgoznak, hogy ez a megye élhetőbb legyen és kecsegtető a fiatalok számára.

Vissza