HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
életmód

Napozás, csak mértékkel

2008. július 16. (szerda) 14:39
 
A napozás és a napon való tartózkodás lehet egészséges is, de a tűző napon szerzett barnaságnak ára is lehet, amit esetleg idős korban kell megfizetni. A napozásnak ugyanis a szervezetre kifejtett pozitív hatása mellett a káros következményeivel is számolni kell.

[4_t] DrSzobeczkiZsolt.jpgAz ultraibolya B sugárzást egy tízes skálán jelölik, a napsütésben ez a sugárzás az, ami a legkárosabb a bőr számára. Ez okozza a leégést és hosszú távon fokozza a bőrrákra való hajlamot. A mostanában mért 8,2 UV-B sugárzást extra magasnak értékelik a szakemberek – tudtuk meg dr. Szobeczki Zsolt bőrgyógyásztól. A szakember felhívja a figyelmet arra, hogy a túlzott napozásnak kitett bőr korai és késői károsodásokat szenvedhet, vagyis leégést és ráncosodást okozhat, valamint elősegíti a bőrrák képződését, amely akár évtizedekkel később is jelentkezhet. A káros sugarak ellen úgy védekezhetünk, hogy kevés időt töltünk a napon, olyan öltözéket viselünk, amely véd a napsugaraktól, és bekenjük magunkat fényvédő krémmel.

[1_300] Napozas.jpg

Fényvédő és barnító krémek

A fényvédő krémek elnyelik vagy visszaverik, szétszórják az UV sugárzást. A faktorszám elméletileg azt jelzi, hogy a fényvédő használatával hányszor hosszabb ideig tartózkodhatunk a napon. A gyakorlattal azonban ez nem egyezik, ne a napozás meghosszabbítására, hanem csak a normál napozási idő alatti védelemre használjuk őket. Ajánlatos magasabb, legalább tízes, vagy attól nagyobb faktorszámú napozót használni, hiszen úgyis leizzadjuk, az sem biztos, hogy eleget kenünk a bőrünkre és idővel a fényvédő szűrők is bomlanak. A szakorvos szerint ne spóroljunk a napozószerek vásárlásakor, a márkás cégek termékei kicsit drágábbak ugyan, de megbízhatóbbak. Ha barna bőrre vágyunk, használhatunk önbarnító krémet is. Ez a bőr felszíni hámsejtjeit oxidálja, így okoz barnás színt. Teljesen ártalmatlan, nyugodtan használható, bár néha foltosan kopik le.

[2_180] Furdo.jpgKülönösen veszélyeztetettek

Az átlagtól jobban kell óvni a naptól a gyerekek bőrét, mert vékonyabb a hámrétegük és nagyobb fénymennyiség tud átjutni rajta, emellett a gyerekkori leégés még jobban hajlamosít a bőrrákok kialakulására, mint a felnőttkori leégések. Óvni kell magukat a káros napsugaraktól a világos bőrűeknek, valamint azoknak, akiknek a testén sok a festékes anyajegy. Tartózkodniuk kell a napsugárzástól a napallergiára hajlamosaknak, illetve azoknak, akik olyan gyógyszert szednek, amelyek fényérzékennyé teszik a bőrt.

Ha mégis leégnénk…

A leégésnek nevezett fájdalmas pirosodás nem más, mint a bőr gyulladása. A tünetek két-három órával a napégés után jelentkeznek. Népi praktikák szerint a tejföl vagy a joghurt a leégett bőrre kenve és egy tiszta lepedővel beburkolva megnyugtatja, hűsíti a bőrt. Jótékony hatású lehet a kamillás hideg borogatás is. A tünetek enyhítésére ajánlatos fájdalomcsillapító tablettát szedni, amely nemcsak a fájdalmat csillapítja, de a bőr gyulladását is csökkenti. Amennyiben azonban a bőr hólyagos lesz, és a fájdalom nem szűnik, föltétlenül orvoshoz kell fordulni.

[3_300] strand.jpg

A legveszélyesebb következmény

Legnagyobb gondot az egyre nagyobb számban kialakuló bõrrákok okozzák, melyekrõl bizonyított, hogy gyakrabban fordulnak elõ azoknál, akik sokat vannak napon, de a bőrrák kialakulásának vannak genetikai tényezői is. A basalioma olyan fajta bőrrák, amelyik nem képez áttétet. Elsősorban a fénynek kitett területeken lehet megjelenésükre számítani. Kimetszéssel gyógyítható. A legveszélyesebb bőrrák a melanoma, amelyre a túlzásba vitt napozás hajlamosít leginkább. Akár évtizedek múlva is jelentkezhet főképp annál, aki sokat leégette a bőrét gyerekkorban. A veszélyessége abban rejlik, hogy a többi bőrrákkal ellentétben a melanoma gyorsan áttéteket képez a test távoli részeibe. Az egyedüli megoldás a sebészeti eltávolítás, amit természetesen szövettani feldolgozás követ. Minél korábban sikerül a bőrdaganatot eltávolítani, annál nagyobb az esély a gyógyulásra. Ha bárki gyanús anyajegyet, szemölcsöt észlel a bőrén, amely hírtelen kezd el nőni, alakja szabálytalanná válik, megváltozik a színe, azonnal forduljon bőrgyógyászhoz.

Dávid Ildikó

Vissza