Nem próféta, lelkipásztor volt saját hazájában

A Miskolc-hejőcsabai Szent Erzsébet Szeretetotthonba készülő atyával Jászárokszálláson, a plébánián beszélgettünk.

– Ebben a 8 ezer lelkes városban születtem 1938-ban. Jászapátiban érettségiztem, majd 1962-ben szenteltek pappá Egerben. Káplánként Nagyrédén, Nagykállóban, Csányban és Egerben teljesítettem szolgálatot, majd 1976-ban plébánosi kinevezést kaptam Detkre. 1985-ben kerületi esperessé, majd 1991- ben patai főesperessé nevezett ki főpásztorom. 1992-ben a szülővárosomba, Jászárokszállásra helyezett Seregély István érsek. Feladatként jelölte meg számomra, hogy a nagy múltú plébánián, az ősi hagyományokon, új, virágzó egyházi életet teremtsek. Örömmel fogadtam, hogy szülőhelyemen szolgálhatom Istent és a híveket.

– Huszonkét évet töltött ezen a plébánián. Nem volt könnyű a dolga, hiszen a mondás szerint „senki sem lehet próféta saját hazájában”.

– Én nem prófétának, hanem lelkipásztornak jöttem haza, s úgy érzem, hogy a helyiek imájának köszönhetően nagyon sok tervünket meg tudtuk valósítani. Sok új közösséget hoztunk létre, jó néhányat pedig megerősítettünk, megújítottunk. Például megalakítottuk az Oltáregyletet, amely minden hónapban szentségimádást szervez a templomban. A településünkön szolgált Isteni Megváltó Nővéreire támaszkodva Imahátvédet hoztunk létre. A tagok nemcsak fohászaikkal, hanem nevelő munkájukkal is szerepet játszanak a fiatalok formálásában. A Rózsafüzér Társulat is megerősödött. Ma már 15 kiscsoport vagy – ahogy mi mondjuk – bokor mondja az „olvasót”, mindegyikben 15-15 emberrel. A Karitász csoport is fontos szerepet játszik a városban. A ruhagyűjtésen túl számos programot szerveznek, ilyen például a betegek napja, a sérült gyerekek délutánja, s mindezeket az egyházközség Közösségi Házában, amelyet a kántorlakásból magunknak alakítottunk ki. De működik egyházi énekkar, fiatal házaspárok csoportja és felnőtt katekézis csoport is. Sőt a budapesti MÁV Kórház egykori főorvosának, dr. Szelenszky Istvánnak és feleségének hagyatékából, egyházközségünk létrehozott egy 3 millió forint alaptőkével működő alapítványt, amely minden évben támogatja a jól tanuló, példás magatartású tanulókat. Eddig 240 diákot segítettünk. A következő tanévben 9 gyermek kap támogatást. Mindezeken túl igyekeztem bekapcsolódni a település életébe. A Népfőiskola helyi egységének vezetőségi tagja voltam. Részt vettem a Gazdakör rendezvényein, amely minden programját szentmisével kezdte. Jó kapcsolatot ápoltam a Jászok Egyesületével, az önkormányzattal és a polgármesterrel is, akik megajándékoztak a díszpolgári címmel.

– Az jászárokszállási plébániához tartozik fíliaként Visznek, Tarnaörs és Jászágó is. Még felsorolni is sok lenne, mennyi munkát végeztek a négy település templomain, egyházi épületein.

– Szinte minden évben végeztünk kisebb-nagyobb munkát a templomokon és az egyházközség tulajdonában lévő 11 épületen. Vizes blokkot alakítottunk ki, felújítottuk a villanyhálózatot, kiépítettük a gázfűtést, kifestettük a templomot. Viszneken is hasonló a helyzet. Jászágón ugyan nemrégiben épült a templom, de ott is folyamatosan gondoskodtunk az állagmegóvásról. S ha lassabban is haladt a tarnaörsi templom tatarozása, de arra is figyelmet fordítottunk. Minden településen akadt segítségem, s ez örömmel töltött el. Mindenütt boldogan szolgáltam Istent és a híveket. Mindenütt sok megértést tapasztaltam.

– Augusztus elsejétől a hejőcsabai Szent Erzsébet Szeretetotthonban él. Milyen gondolatokkal kezdi a nyugdíjas éveket?

– Egy picit könnyebb lesz. Nem nyomja a vállam az a sok-sok teher, ami egy egyházközség vezetésével jár. De természetesen ott is szívesen vállalok feladatokat, s jó érzéssel tölt el, hogy ott három olyan társam is lesz, Krózser István, Matisz Frigyes és Sánta István személyében, akikkel együtt szenteltek fel 1962-ben.

(Homa János)