Nyílt hétvége az Érseki Papnevelő Intézetben
2014. május 16. (péntek) 22:33
„Jézus kiment a hegyre imádkozni, és az egész éjszakát Isten imádásában töltötte. Amikor megvirradt, magához hívatta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt.” Ezzel a mottóval várták az Egri Szemináriumba az április 11-től 13-ig tartó nyílt hétvégére a papi hivatás iránt érdeklődő középiskolásokat.
Szabó Józseftől, a szeminárium spirituálisától megtudtuk: az immáron hagyományosan sorra kerülő összejövetel célja az volt, hogy bemutassák az Érseki Hittudományi Főiskola és a szeminárium életét: a papképzést és a növendékek mindennapjait, ezzel ápolják és mélyítsék el a hivatást. Az összejövetelre 39 fiatalember érkezett, hogy lelki programokkal, közös imával töltsék a hivatásgondozó hétvégét. Pénteken keresztúttal, szentségimádással és kiscsoportos beszélgetésekkel kezdődött a program. Szombaton rövidített órákon vehettek részt a Hittudományi Főiskola tanárainak jóvoltából. Az egyháztörténetről, a biblikumról, a dogmatikáról, a kazuisztikáról, a lelkiség-történetről és a papi lelkiségről tartott előadások alapján kaphatnak ízelítőt a teológiai oktatásból. Vasárnap találkoztak Ternyák Csaba egri érsekkel, majd a virágvasárnapi bazilikai szentmisén vettek részt, ahol az érsek a hívek előtt is köszöntötte a fiúkat. Az egri, a Debrecen-nyíregyházi, a váci és a kassai egyházmegyékből érkezett fiataloknak a kispapok szervezték a programot. Minden évfolyamból két-két papnövendék vett részt a programon, akiket egy hatodéves hallgató irányított. A közös játék és a jókedv is része volt ennek a hétvégének, s nem véletlen, hogy többen érezték úgy, hogy megerősödtek hivatásukban.
Álljon itt néhány, a nyílt napról a vasárnapi hazautazás előtt megfogalmazott összegző vélemény:
„Adácsról érkeztem, 18 éves vagyok. Már többször jártam itt ilyen összejövetelen. Szerzetesnek készülök. Úgy érzem, a papi hivatáson belül ez az én utam.” (Balázs, Adács)
„Én is sokadik alkalommal vettem részt a nyílt hétvégén. Nagyon megfogott a keresztút hangulata itt, a szemináriumban. Az ember a húsvéti előkészületben megleli örömét. Nagycsütörtök, Nagypéntek és Nagyszombat, a Húsvétot előkészítő három nap bensőséges hangulatot áraszt.Az Egyház ekkor próbál ráhangolódni Isten dicsőségére.”(Gergő, Jászberény)
„Nagyon tetszettek a teológiai előadások, különösen a gyónási titokról hallottak.Jókat beszélgettünk a kispapokkal is, bepillanthattunk a szeminaristák életébe. Érdemes ide eljönni azoknak, akik a papi hivatás gondolatával foglalkoznak.” (Gergő, Újfehértó)
H. J.
Tweet Megosztás Facebook-on Megosztás LinkedIn-en Vissza