HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
színes

TechCsajok 2019 Miskolc

2019. október 11. (péntek) 11:51
 

2019. október 8-án az ELMŰ Sporttelepen Dr. Marie-Theres Thiell igazgatósági elnök asszony, DUIHK alelnök volt a házigazdája a harmadik alkalommal megrendezett TechCsajok rendezvénysorozat budapesti állomásának.

A rendezvénysorozatot harmadik alkalommal szervezte meg a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) több tagvállalat, köztük az innogy/ELMŰ-ÉMÁSZ, aktív támogatásával. A kezdeményezés egybecseng a magyar kormány törekvéseivel. Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter vállalta el az idei sorozat fővédnökségét.  

_MG_5347.jpg

Az idei rendezvénysorozat október 8-án Budapesten indult, majd október 9-10-én Miskolcon és Pécsett folytatódott, a három helyszínen mintegy ezer lány tanulót vártak a programokra. Az innogy/ELMŰ-ÉMÁSZ mellett az idei támogatók a Knorr-Bremse, az SAP Hungary, a Praktiker, a Robert Bosch, a Hauni Hungaria és a Penny Market.  

_MG_5606.jpg

További képek:  https://www.facebook.com/pg/kulcs.kozeletkulturacsalad/photos/?tab=album&album_id=2665058583723317

A TechCsajok műszaki és természettudományi szakmai pályákat népszerűsít középiskolás lányok felé. A kezdeményezés célja, hogy lányok körében felkeltse a műszaki és természettudományi tanulmányok iránti érdeklődést. Ennek hátterében az áll, hogy egyre nagyobb munkaerő-kereslet tapasztalható ezeken a területeken, miközben még mindig alacsony a női szakemberek aránya a műszaki szakmákban.  

_MG_5934.jpg

A rendezvénysorozat minden állomásán 12-20 német és magyar vállalat és képzési intézmény olyan interaktív kiállítást mutat be, amelyen a leendő hölgy-hallgatók „kézzelfoghatóan” megismerhetik a műszaki szakmák változatosságát, miközben a kiállítók munkatársai megválaszolják a fiatalok a pályaorientációval kapcsolatos kérdéseit.  

_MG_5362.jpg

A motivációt hivatott erősíteni a minden helyszínen szervezett rövid pódiumbeszélgetés is, amelyeken sikeres női vállalatvezetők, mérnökök és hallgatók számolnak be arról, hogyan kerültek a műszaki pályára, milyen tapasztalataik vannak, mit tanácsolnak a mai fiataloknak.  

_MG_5761.jpg

2019. október 8-án a budapesti rendezvény házigazdája Dr. Marie-Theres Thiell asszony, az ELMŰ-ÉMÁSZ Igazgatóságának elnöke, az innogy Hungária ügyvezetője és a DUIHK alelnöke volt, aki több mint kétszáz lelkes diáklány előtt nyitotta meg a rendezvényt. Hangsúlyozta, hogy az ilyen események segíthetnek a megfelelő szakma kiválasztásában. Fontosnak tartja, hogy a fiatalok erről időben gondolkodjanak, ezért állt az innogy/ELMŰ-ÉMÁSZ is a rendezvénysorozat mellé. Elmondta, hogy az ELMŰ-ÉMÁSZ csoportnál 45% a hölgyek aránya, akikre kiemelten büszkék vagyunk. Arra bátorította a fiatal lányokat, hogy tekintsék követendő példának azokat a nőket, akik megállják a helyüket és sikeres karriert futnak be a tudomány és a technológia világában és a műszaki területeken, és fontolják meg ilyen pályák választását.  

_MG_5905.jpg

A budapesti nyitórendezvényen a kormányzat részéről Dr. Varga Judit igazságügyi miniszter, valamint Dr. György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára is szólt a fiatalokhoz. Emellett a rendezvénysorozatot támogató hét vállalat vezetői beszámoltak saját szakember-utánpótlási tevékenységükről is.  

(fotók: Varga Tamás - Kulcs Magazin)

Vissza