Új játszóparkot avattak Encsen
2007. október 16. (kedd) 11:38Új játszóparkot avattak Encsen, október 4-én, a butiksoron fekvő, helybéliek által kis térnek nevezett területen. A parkot dr. Ódor Ferenc, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke adta át ünnepélyes keretek között, s a gyerekek azonnal birtokba is vették birodalmukat.
Mint azóta bebizonyosodott, a játszópark fából készített eszközeit lelkesen használják a város kisebb, de nagyobbacska gyermekei is. A parkba örömmel viszik az apróságokat a kismamák, hiszen amíg a gyerekek játszanak, lehetőség nyílik a közös örömök és agondok megbeszélésére. Miközben a srácok a játszótér eszközeit nyűvik, a maguk fáradhatatlan erejével, az anyukák tapasztalatot cserélnek, barátkoznak. A játszópark Szeles András, az encsi önkormányzat
fideszes alpolgármestere kezdeményézésére valósult meg. Az alpolgármester lapunk munkatársának elmondta: „Az építkezés költségeit az encsi képviselőtestület polgári frakciójának hét képviselője állta, saját keretéből. Ezt az összeget egészítette ki Ódor elnök úr, és csatlakoztak a helyi vállalkozók is. Azok a helybéli vállalkozók adakoztak, akik pénzükkel szinte minden alkalommal segítik a várost, ha arra szükség van.
A játszópark eszközeit Balogh István, fafaragó, népi iparművész készítette el. – Először megnéztem a helyszínt, a terveket ugyanis a terület nagyságához és környezetéhez kellett illesztenem – mondta el lapunknak a fafaragó. – Ezután átgondoltam, milyen játszótéri berendezések szolgálnák leginkább a gyerekek szórakozását. Feladatom volt, hogy egy komplex játszóteret építsek, valamint pihenő padokat a szülők és a nagyszülők számára. A fiatal, 43 éves népi iparművész tősgyökeres ongai lakos. Otthonának valamennyi berendezési tárgyát fából faragta. A székeket, az asztalokat, a bárpultot, a kanapét egyaránt. A lakást a faragott fa illata lengi be. – Tíz éve a fafaragásból tartom el a családomat – mesélte a mester, amikor bemutatkozásra kértük. – Bármit elkészítek, amit fából lehetséges. Rönkbútort, használati tárgyakat, kopjafát, emlékoszlopokat, és a játszótéri elemeket egyaránt. Emlékei szerint a nagyapja volt „olyan fúró faragó” ember, tehetségét valószínűleg tőle örökölte. A kézi mesterségek iránti vonzódás a lányaiban is megvan. Az encsi játszótér eszközeit Balogh István akác és nyárfa rönkökből faragta ki. Csúszdát, két hintát, lovacskát, mászókát, mozdonyt, ahhoz két vagont, épített a gyerekeknek. – A kézzel készített tárgyak magukban hordozzák a fafaragó lelkét, elképzelését az életről. Az encsi játszótér bútorait körülbelül másfél hónap alatt csináltam meg. Remélem, minden gyerek örömére.
U. J.
Egy nagy nap Sárospatakon
|
Életre szóló élménnyel lehettek gazdagabbak a Miskolci Gyermekvédelmi Körzet és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat és Diósgyőri Lakásotthon lakói. A gyerekek, ifjú felnőttek és gondozóik szeptember 21-én Sárospatakra utazhattak. A költségeket ebben az esetben is civilek és politikusok állták, így Gergely Zsolt, a B.-A.-Z. Megyei Közgyűlés alelnöke, valamint Emődi Zoltán vállalkozó, illetve a Lipták Optika tulajdonosa. A külön busszal 41-en indultak útnak, 35 diák (3-24 éves) és 6 felnőtt kisérő. Sárospatakon a Rákóczi-várat, és annak kertjét járták körbe, majd a Vörös Torony nevezetességeit tekintették meg. Délután strandolás következett a Végardói Fürdőben. Az úszás – a kisebbeknek a pancsolás – hatalmas élményt jelentett, különösen azoknak akik életükben először jártak a zemplénnek ezen a vidékén.
Tweet Megosztás Facebook-on Megosztás LinkedIn-en Vissza