HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
színes

Új ötlet a Tor-Túra

2009. március 5. (csütörtök) 10:50
 
Megyénk mintegy negyven művelődési központjának vezetője vett részt azon a hagyományteremtő rendezvényen, amelynek gondolata - Tor-Túra elnevezéssel - Kércsi Tibornak, az Encsi Művelődési Ház igazgatójának a fejéből pattant ki.

[4_180] fony06.jpgAz esemény lényege, hogy évente ismétlődő, disznóvágással egybekötött találkozókon vesézzék ki a szakterület gondját-baját, illetve együtt találják ki a megye településein lebonyolítandó kulturális programokat. Az első találkozónak Fony község polgármesteri hivatala adott otthont. A Kulcs Magazin érdeklődésére Kércsi Tibor elmondta, bár a gondolat valóban hozzá köthető, a szervezésben nem kis rész vállalt a B.-A.-Z. Megyei Népművelők Egyesülete. – Tulajdonképpen azon töprengtem, miként lehetne együtt köszönteni a kazincbarcikai Sajó Attilát abból az apropóból, hogy megválasztották az egyesület országos elnökévé. Azután már csak egy villanás volt a Tor-Túra ötlete – sorolja az encsi vezető. – A találkozó egyfajta megnyilvánítása annak, hogy a népművelők és a kultúra egyéb területén munkálkodó szakemberek megtalálják egymást, tudnak együtt dolgozni. Nem gondoltam, hogy az első program ilyen érdeklődést vált ki, hiszen Sárospataktól Ózdig jöttek kollégák az Abaúj és Zemplén határán megbújó kistelepülésre. Elmondhatom, hogy máris van remény a folytatásra, ugyanis Ózd jelezte, jövőre ők adnak otthont a Tor-Túrának. Fonyban sikerült feleleveníteni a hagyományos paraszti kultúrát, ugyanakkor megismerkedtünk a település értékeivel, kirándultunk Regéc várához, és jó néhány szakterületi kérdést beszéltünk át – adott tájékoztatást Kércsi Tibor.

[2_300] fony03.jpg

[3_180] fony07.jpg [1_180] fony09.jpg

 

 

 

Vissza