HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
színes

Vízkereszt

2009. január 3. (szombat) 20:57
 
Január hatodikán véget ér a karácsonyi, újévi ünnepkör, kezdődik a farsang, a mulatságok időszaka. Egy szusszanásnyi időre azonban érdemes megállni a vízkeresztnél, a két terminust elválasztó napnál.

Vízkereszt, vagy a háromkirályok napja az egyik legrégebbi ünnep az egyházon belül, a negyedik századig ezen a napon ünnepelték Jézus születésnapját és az évkezdetet is. – Nem csak a napkeleti bölcsekről, de Jézusnak a Jordán vizében történt megkereszteléséről is ilyenkor emlékezünk meg – sorolja Krózser István tállyai kanonok. – Kezdetben a keleti, a középkortól a nyugati egyház szintén e napon kereszteli, illetve szenteli a vizet, maga a vízkereszt szónak ez az eredete. Az egyházi szertartás napjainkig él, a megszentelt víznek életünk minden szakában fontos a szerepe, ugyanez vonatkozik az adott személy környezetére, lévén a szenteltvíznek a sátáni gondolatokkal szemben is taszító hatása van.

Szokások, hiedelmek

[2_180] szenteltvíz03-sfl.jpgA szenteltvíz mágikus erejét, az ezzel kapcsolatos néphiedelmeket az egyház is erősítette, hiszen a gyógyító, gonoszűző, rontásokat megelőző szerep nem ellenkezett a tanításokkal. Az egyik legrégebbi hazai alkalmazását a tizenötödik század elején jegyezték le, a pap a mise végén meglocsolta azoknak a szemét akik fájlalták azt, majd gyógyulásukért könyörgött. Vízkereszthez kötődik a házszentelés (koleda), erről már Mátyás idejéből vannak emlékek, a tizenkilencedik században országszerte volt liturgikus szokás. A római katolikus falvakban a pap, két ministráns, és a sekrestyés – vagy egyházfi – járta végig a házakat, megszentelte a lakást és az ott élőket, majd egy krétával az ajtóra, ajtófélfára írták a dátumot és a háromkirályok nevének kezdőbetűit: „G.M.B.” Ezeket csak a Húsvét előtti nagyböjt első vasárnapján törölték le, mert - ahogy mondták – jobban tojnak a tyúkok.

[1_180] vizkereszt 03A szertartásnak – némely helyen - kialakultak a saját népies szokásai. Göcsejben például le kellett ülnie a papnak a szoba közepére, hogy a tyúkok jól tojjanak. Székelyföldön gyertyával kísérték ki az egyházi méltóságot házszentelés után, hogy nagyobb legyen a kender. Ide kapcsolódik a „háromkirály-járás,” a napkeleti bölcseket megszemélyesítő alakoskodók köszöntő szokása, dramatikus játéka. Több évszázados, epikus énekük középpontjában a napkeleti királyok Jézusnál tett látogatása állt, ami a Máté evangéliumából ismert bibliai történetet idézte fel.

 

[6_180] vizkereszt-krozser01.jpg [5_180] krozser02 [2_180] szenteltvíz03-sfl.jpg [4_180] krozser05

Vissza