HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
színes

Zenés beszélgetés – állati tréfával

2008. december 8. (hétfő) 13:45
 
Az állatok rögtönzött ellenpontja – ezzel az Adriano Banchieri által írt tréfás madrigállal kezdődött a Hassler Énekegyüttes és barátai című sorozat legutóbbi, november 27-i estje a miskolci Európa-házban.

A kutya, a macska, a kakukk – egyszóval az állatok – azért kerülhettek a műsor elejére, mert a meghívott vendég dr. Ódor Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke volt, aki – mielőtt vállalta a közért való munkálkodást – állatorvosként dolgozott, és természetesen számára ma is különösen kedvesek a kutyák, macskák, lovak… Sőt, mint tréfásan megjegyezte: időnként még tehenekkel is álmodik.

[2_300] Interju.jpg

Politikáról – a házigazda, Sándor Zoltán karnagy szándéka szerint – nem esett volna szó, és Ódor Ferenc sem erőltette a témát, mégis számtalan olyan kérdés vetődött fel a beszélgetés során, melyekre oda kellene figyelniük a közügyekért felelős politikusoknak. Ilyen volt például a garadnai iskola története, amelyet annak idején nem engedett bezárni az akkori polgármester, dr. Ódor Ferenc. Mondván: ha egy faluban nincs iskola, onnan előbb-utóbb elmennek a fiatalok, széthullik a közösség. A beszélgetés során szóba került egy olyan szerencsi székhelyű vállalkozás is, mely ma már külföldi tulajdonban van. Ennek kapcsán Sándor Zoltán mondta el, hogy ez a bizonyos magyar cég még támogatta az általa vezetett hegyaljai kórust, viszont a külföldi kézben lévő vállalkozásoktól nem remélhetnek segítséget. Erre mondta dr. Ódor Ferenc: mindennapjaink lefokozását, az életünk leminősítését jelentené, ha le kellene mondanunk a kultúránkról is...

[3_180] Kozonseg.jpg [4_180] Koncert.jpg
Vissza