Egy kis megyetörténet (59. rész)

Ha Aggtelek, akkor 100 emberből legalább 95 elsőként a világhírű  Baradla-barlangra gondol, a különleges cseppkő képződményekre, a földalatti járatrendszerekre. A hosszú túra földalatti vándorai egy faluval arrább, Jósvafőn érik el a felszínt. A barlang egy másik ága pedig Domicán, vagyis a szomszédos Kecső határában – Trianon óta külföldön- bukkan elő  A világörökségnek köszönhetően a természetbarátok, barlangi turisták körében nemzetközi szinten ismertté vált a község neve.  Megcsodálta egykoron Petőfi Sándor is, amit emléktáblával örökített meg a hálás utókor.

Értékek azonban nem csak a föld alatt vannak Aggteleken, hanem fölötte is! A karszt vidék számos érdekes képződménnyel, védett növény és állatfajjal rendelkezik. Itt található a híres hucul ménes, amelyet az Aggteleki Nemzeti Park tart fenn (az igazgatósága viszont a szomszédos Jósvafőn található).

A település környéke az ősi időktől lakott, amit a „bükki kultúra” korából származó régészeti leletek is bizonyítanak. Aggtelek első írásos említése 1358-ból származik, Ogteluk formában.  A Borovszky Samu féle Magyarország vármegyéi sorozatban a következőt írja róla (1903): „Aggtelek, magyar kisközség, 557, jobbára református vallású lakossal. Házainak száma 121… 1424-ben mai nevén szerepel. Ekkor már jelentékenyebb helység lehetett, mert 26 jobbágytelek volt a községben. Földesurai az idők folyamán a Szentmiklóssy, Fáy, Fejérváry, Bósa, Ragályi és Súgó családok voltak; most pedig Hevessy László, Szontágh Zoltán és Klein Zsigmond bírják. Világhírű cseppkőbarlangját más helyen ismertetjük. 1858 április 24-én, templomával együtt, az egész község leégett. Egyébként e templom építési ideje ismeretlen. Az 1858-iki nagy tűzvész után 26alaposan restaurálták. A község melletti tó területe négy hold. Posta helyben van, távíró és vasúti állomása pedig Pelsőczön.”

Aztán jött Trianon és a falu határa egyben az ország határa lett, s ez meg is pecsételte hosszú időre a sorsát, hiszen elvágták természetes partnerei, gazdasági kapcsolatai jó részétől, például az említett Pelsőctől. Az 50-es évektől a bányászat és a viszonylag közeli Kazincbarcika felépülése jelentős munkaerő (lakosság) elszívó hatással járt. A település életében a mezőgazdaság mellett az idegenforgalom a meghatározó ágazat. A világörökségi címet 1995-ben nyerték el. A községnek 2015-ben 557 lakosa volt, a 2011-es népszámláláskor 88 % magyarnak vallotta magát. A felekezeti megoszlás: református 63 %, római katolikus 14 %, görögkatolikus 3%, tehát bő egy évszázad alatt jelentősen átalakult.

(Csontos László)