Egy kis megyetörténet (67. rész) – Az ismeretlen Debréte

Jó kedvében lehetett az Úr, mikor Debréte határát megteremtette. Szép dombokkal, vadaknak otthont adó rengeteg erdővel vette körül a falut. Maroknyi, idős lakója van, mégis tiszta, rendezett.  

A település első írásos említése 1262-ből származik, mikor is IV. Béla király a szigligeti várért, két másik faluval együtt az egyháznak adományozta. A település később tartozott a tornai (ma Szlovákia) várhoz, birtokolták olyan hírességek, mint a Bebek család, Szapolyai János, Werbőczy István.

„Földműves község volt Debréte. A háború alatt, 1944-ben születtem, akkor  még 150-200-an éltek  itt. A két világháborúban 17-en vesztek oda ebből az akkor is apró faluból. A véráldozatnál is nagyobb mértékben csökkentette a lakosság számát a ’60-as, ’70-es évek elvándorlása. Mára már csak 36-an maradtunk. Közben elöregedett a község. A lakosságnak vagy a 80 százaléka 80 éven felüli. A legidősebb debrétei éppen a századik évében jár, a felesége pedig 92 éves. Az öregek többsége egyedül maradt, özvegy. Ifjúságról gyakorlatilag nem beszélhetünk” – mutatta be a falut 2002-ben Jakab László egykori polgármester.

S mi történt azóta? Őshonos debréteit (helyi tájszólásban: debrétit) már alig találni. Az elköltözés, kihalás miatt megüresedett házakat viszont felvásárolták vadászok, természetjárók, akik hétvégi házként használják, esetleg falusi turizmusra. Vannak olyanok is, akik be is jelentkeztek Debrétére. Ennek köszönhetően sikerült a 2014-ben feljegyzett 17 lakost egy év alatt 22-re tornázni.

A dicső múltban az akkor is apró falunak volt iskolája, ahová az 50-es években még a környező falukból is jártak, köszönhetően egy kiváló, de a kommunisták által száműzött pedagógusnak. Sokáig működött a pálinkafőzőjük, de volt fűrésztelepe, kendertörője és olajütője is (utóbbi a fotón) is a településnek. Ez már mind a múlt, az olajütőnek az épülete is eltűnt, a berendezés pedig szabadtéri kiállítási tárgy lett. Az élő faluból nyaralófalu lett. Ennek megfelelően a honlapjukon is olvasható szlogen: „Itt a csend még hallható”. Gyerekkoromban, mikor a szomszédos falukban nyaraltam, s csak úgy a földeken át, a mezei úton átmentem Debrétére még a hagyományos magyar parasztfalu képét mutatta. Ami változatlan, akkor és most is sok vad él az erdőkben, szarvasok, őzek, vaddisznók. róka, sőt néha egy-egy farkas is átkóborol néha a Felvidékről…

Szóval, aki kíváncsi a szinte érintetlen természetre, az látogasson el egyszer Debrétére.

(Csontos László)

(Fotó: debrete.hu)