Egy kis megyetörténet (68. rész) – Lévay szülőháza

Lévay József örökségét méltóképpen ápolja Sajószentpéter és Miskolc is, sajnos mégis eléggé kikopott a köz- és kulturális életből, pedig több évtizeden keresztül szolgálta különböző tisztségekben Borsod vármegyét, volt pedagógus, a képviselő, miniszter, miniszterelnök, ugyancsak borsodi Szemere Bertalan közvetlen munkatársa a szabadságharc alatt, csak a bukáskor vált el útjuk, Szemere emigrált, Lévay itthon maradt. Ezt követően jelentek meg első versei. Termékeny alkotó volt, kora egyik országosan ismert, népszerű költőjévé vált.

Hét szilvafás nemesi családba született 1825-ben, Sajószentpéteren. Az édesapja megfontolt, bölcs ember hírében állt, édesanyja pedig lelkesedett a kultúráért és a gyerekeinek, a világ végi, szegény nádfedeles házacskában például Vörösmarty verseket olvasott fel. Hamar észrevette, hogy Józsefben jó táptalajba hullott a mag, s bontakozó értelmét segítve az anyagi nehézségeket is vállalva kitaníttatták. Jogász lett, ami nagy szó volt egykoron! Különösen annak ismeretében, hogy milyen utat járt be közben. Jévay József mindhaláig (92 évet élt!) hű maradt szülőföldjéhez, Borsodhoz, hű maradt a néphez, amelyből származott.  Alkotásaiban mind a kettő visszaköszön! Sok évtizedes közszolgálata alatt végig megőrizte makulátlan jó hírnevét, ami annak idején is nagy szó volt, s ma is megsüvegelendő.

A Lévay család anyagi helyzetének a javulása meglátszott a házukon is, a szülei lebontották a régi parasztházat és egy kényelmesebb, nagyobbat emeltek a helyére 1840 körül, a most láthatót, amelyet miután megörökölt, Lévay József tovább csinosított saját ízlése szerint. Miskolcon lakott, de rendszeresen ellátogatott Szentpéterre. A ház hátsó traktusát jelképes összegért kiadta, s a bérlő feladata volt az épület rendben tartása, a kert gondozása.  Néha vendéget is hívott a vidéki portájára. A feljegyzések szerint megfordult nála többek közt Görgey Artúr tábornok, a szabadságharc egykori fővezére is!

Az épület szerencsére jó állapotban maradt meg az utókornak, amelyben emlékházat alakítottak ki. Az ideiglenes bezárás után 2008-ban újra megnyitották a közönség számára. A kultúrházzal történt egyeztetést követően megtekinthető.

„Nem jártam a nagy világot,

Engem az nem igen látott...

Egy égbolt felettem, egy hű föld alattam,

Én a Sajó partján a völgyben maradtam.”

Vallotta meg a Völgyben maradtam című versében a költő, aki igazi borsodi, szentpéteri lokálpatrióta volt.

(Csontos László)