Ízes élmények Göncről
2007. október 17. (szerda) 08:51Kevéssel hagyta el az induláskor lenullázott kilométeróra a 60-as számot, amikor átléptük Gönc határát. A zsúfolt, nyüzsgő, folyton siető hétköznapokból – amelyeknek Miskolc szolgál színhelyéül – egy nyugalmas kis szigetre röptettek e kilométerek. A szép vidék, a napfény aranyozta őszi hangulat, az autó kerekeinek gördülése – mindez hamar, jólesőn vezetett ide. A városhatárt jelző táblától szinte másodperceken belül a főút menti parkolóhelyen álltunk meg, és kattant autónkon a központi zár. A hétköznapokban ritmikus gyakorisággal hallott kis zajnak most nem volt esélye kizökkenteni – a békés csendet nem törte meg semmi. Mindössze a patakcsobogás, ám ez mégsem mondható törésnek. Kell ide, helye van.
A Huszita-ház
Pár lépésnyire innen, a híres Huszita-ház bejáratánál, máris ott termett a „házigazda” gondnoknő, kedves szóval ajánlva segítségét az idegeneknek. Megyénk első tájházában hármas felosztású, a XIX. század végi mezővárosi, parasztpolgári életmód tárgyi emlékeit őrző lakókörnyezet fogadott. A tisztaszobától a gönci hordót őrző pincéig (melynek lejáratánál ajánlott a hajtott fő!) vitt utunk. A hátsó traktusban a felajánlásokból összeállított kiállításhoz értünk. Hallgattuk a szájhagyomány röptette történeteket, és rácsodálkoztunk a – sokszor ki sem találnánk, mi mindenre használt – tárgyakra, eszközökre. A múlt egy szeletét őrzi ez a keskeny, hosszú ház, amely mintha titkot is rejtene. A tarka utcaképből kiválva – amelyet egyebek mellett a Pálffy-kastély, a házak mögött magasló templomtornyok színeznek –, zárkózottan, némi dacot sugározva áll. Mégis kedvesen fogad, csakúgy, mint a csöndes kisváros egésze.
Kisvárosi séta
Nem kellett itt kocsiba ülni, buszra, villamosra szállni, kis sétával érhettük el a bibliafordító prédikátor, Károli Gáspár nevét őrző múzeumot. A biblia-kiállítással épp egy turistacsoport ismerkedett. A különböző korok, népek és nyelvek bibliáit – köztük egy eredeti Vizsolyi Bibliát, vagy a „Szenczi-féle” első javított kiadást
– szemlélve a lélek is nyugalmat talál, megilletődik az emlékek előtt. Hogy is ne tenné a rendkívül gazdag, értékes egyháztörténeti anyag kézzelfogható hatása
alatt… E nyugalmat árasztó kisvárosban – máig hat az elérhetetlen, mégis jelenlévő múlt. Rejtélyes érzés ez. A hagyomány átszövi a mát – morfondíroztunk a főút menti cukrászda teraszán kávézva. A szemközti hegyoldal pedig túl vonzónak tűnt ahhoz, hogy elmaradhasson a megtapasztalt látkép élménye. Kassai épületek a horizonton, a másik irányban a 13. században épített Amadévár romjai, míg a Dobogó-hegy keleti oldalán, a 14. század derekán épített pálos kolostor maradványai. A barátságos kis utcákon sétálva az idegent is jó ismerősként fogadó helybeliekkel időztünk. Büszkén ajánlották nevezetességeiket a kultúra, a történelem szerelmeseinek, az ízes gombákat nevelő hegyoldalakat a túrázóknak, a strandfürdőt pedig a pihenni vágyó látogatóknak. Hamar a gönci barackról szóltak persze a szavak. Dolgos emberek büszke örömét, Gönc messze híres gyümölcsét, annak nedűjét, lekvárját hirdették.
|
A búcsú
A patakcsobogás hangját most valóban megtörte a központi zár zaja. A késő délutáni órán még egy mély szippantás a kisváros nyugalmának természetes illatába, az élmény nagyszerűségébe. Lankás, természetjáró túrákat rejtő táj mentén kanyargott utunk, Abaúj régmúlt emlékei kísértek, Regéc, Boldogkőváralja ködbe vesző emlékei távolodtak mellettünk. A táj szinte visszatart a zsúfolt, nyüzsgő, kapkodó hétköznapoktól. S ha visszatartani nem is tud, visszavár, hívogat, miután ízes élményekkel gazdagított.
spitz.
Tweet Megosztás Facebook-on Megosztás LinkedIn-en Vissza