Kombájnon „szállni” élvezet
2013. július 19. (péntek) 09:14Azonban cikkeztek már Horkay István polgármesterről is, aki kuriózum a településvezetők közt, hiszen kétkezi munkásként, buszsofőrként keresi a kenyerét, s a hobbija is elég munkás, a mezőgazdaság…
„Társadalmi megbízatású polgármester vagyok, főállásban a Borsod Volánnál dolgozok, sofőrként. Mindkét oldalról le vagyok kötve rendesen. A munkahelyemen az érdekképviseletben is benne vagyok, az üzemi tanácsban. Nagyon be kell osztanom az időmet.” – magyarázza Horkay István, akit nagy nehezen sikerült utolérnünk, természetesen akkor is éppen munka közben.
Éppen egy kombájnt vitt Mezőkövesdre. Ezzel el is értünk a kedvenc hobbijához, ami nem más, mint a mezőgazdaság. Fiatalon megszerette, s kétlakiként mindig is foglalkozott vele. Sokaknak a konyhakert megművelése is sok, a buszsofőr polgármester viszont 80 hektáron gazdálkodik a fiával. Igaz, főleg utóbbi foglalkozik vele. István örül, ha kicsit kiszabadul a szabadba, kikapcsolódást jelent számára a mezőgazdaság. Ami érthető is, hiszen akár nyugtatóként is felírhatná az orvos a sokat stresszelők számára a kertészkedést.
A polgármesterség mellett van még egy fontos társadalmi megbízatása Horkay Istvánnak, nevezetesen az aggteleki református gyülekezet kurátora. „Ezzel is rendszeresen foglalkozni kell, hiszen kettős feladatom van, a gyülekezetet egyben tartani, valamint a pályázatokat figyelni” – magyarázta. Utóbbi első hallásra talán meglepő, de nagy terveik vannak, például szeretnék a tornyot felújítani, a parókiát és a környékét rendbe tenni. Szóval feladat van bőven, de Horkay István nem panaszkodik, hiszen tudta, hogy mit vállalt…
Tweet Megosztás Facebook-on Megosztás LinkedIn-en Vissza