Labilis műkereskedelem - Hamisítványok a múzeumban

– állítja Pirint Andrea a Herman Ottó Múzeum művészettörténésze, a papszeri épületben látható "A képhamisítás világa" című tárlat rendezője.

- A rendhagyó kiállításon közismert festők nevével jelzett hamisítványok sorakoznak Egry Józseftől, Szinyei Mersén át Munkácsyig. Az anyag egy része a múzeumi gyűjteményből való, hét festményt pedig egy magángyűjtőtől kölcsönöztek, mert a hamisításnak egy különleges szeletét illusztrálja…

- Igazából azt nevezzük hamisításnak, ha valaki nyerészkedés céljával készíti el egy értékes kép másolatát. Ha jogilag nézzük, akkor az a csalás kategóriájába esik. A kölcsönkért képek egy 25 darabos hamisítványkollekcióból valók: alkotójuk így állította össze magánképtárát… De egészen biztos, hogy nem azért készítette a sorozatot, hogy majd ezzel üzleteljen, hanem a saját maga szórakoztatására. Ám abba nem gondolt bele, hogy az anyag – akár halála után, hagyatékként - kikerülhet a tulajdonából, s akkor a Kmettyt Kmettyként, Kádár Bélát Kádár Bélaként stb. fogják értékesíteni...

- Gondolom, a képek vásárlója bevitte önhöz az anyagot. Hogyan jött rá, hogy hamisítvány?

- Egy képet hozott be, egy Gulácsy-hamisítványt. Azt nem állítottuk itt ki, hiszen abból van nekünk is a múzeumban… Amikor kivettük az üveg alól, ordított róla, hogy hamisítvány: volt még egy kis festékszaga, tehát viszonylag fiatal képről van szó. És látszott, hogy nem az a színvilág, nem az a festői minőség…

- Mi utalhat még arra, hogy hamisítványról van szó?

- Először is az összbenyomás, aztán hogy hihető-e a téma az adott festőnél, megnézzük az anyagot, a technikát, az anyag korát… Ha valaki a hamisításból akar élni, általában rááll egy bizonyos művészre, akit viszonylag hihetően tud másolni. És a hamisítónak is van egyfajta saját stílusa, amin vagy át tud lépni, vagy nem…

- Igen, az egyik képről a "lélektelensége" árulta el, hogy nem eredeti…

- Egy műkedvelő műgyűjtőt be lehet így csapni, de komolyabb helyen egy ilyen munka nem rúghat labdába.

- Készülhet másolat jó célból is…

- Például az oktatásban bevált, hogy a festőnövendékek bemehetnek a múzeumokba, és ott készíthetnek másolatokat. Ennek persze megvannak a szabályai, pl. nem az eredeti méretet használják, s rá kell írni, kinek a képe után ki festette. Viszont ezzel is vissza lehet élni, a feliratokat utólag le lehet törölni… S ha jó a másolat, eladhatják akár másodpéldányként is. Sok festő csinált replikát, másod- vagy harmadpéldányt a festményéről, nálunk is van a múzeumban ilyen Csók Istvántól – egy balatoni kép. Barabás egy portréjáról négy másolatot készített, mert négy megrendelése volt…

- Itt a kiállításon számomra a legvisszatetszőbb csalás, hogy az egyik képre a hamisító csak rátett egy Mednyánszky-szignót. Még csak meg sem dolgozott vele…

- Ez is egy módszer, hogy ha egy kép ,,belefér” valamelyik művész festői világába, ott utólag megváltoztatják a szignót…

- Hogyan válogatta össze a kiállításra az anyagot?

- Az volt a cél, hogy minél több módozatát mutassuk be a képhamisításnak. Szerettem volna, hogy látható, érezhető legyen, hogy itt nem egy egyszerű „fekete-fehér” hamisítvány-eredeti kérdésről van szó, hanem nagyon labilis a terület: bármikor előbukkanhat egy képről valamilyen információ, ami alapján kiderül, hogy hamisítvány.

D.K.


Értékelhető hamisítványok

Néhány éve Miskolc is büszkélkedhet rendszeres régiségvásárral, ahol igen csak szép a felhozatal – mennyiségre mindenképpen. Ott tulajdonképpen bármit "rásózhatnak" a nem műértő érdeklődőre. Hogyan biztosíthatjuk be magunkat a hamisítványok ellen? – kérdeztük a művészettörténészt.
- Hangsúlyozni szeretném, hogy a hamisítványt is lehet értékelni. Nyugodtan meg lehet venni egy képet, ha tudom, hogy hamisítvány, de szívesen kitenném otthon. Ha fel van tüntetve a kép hátán, hogy hamisítvány, s úgy ad rajta tovább a kereskedő, akkor nem követ el csalást. Itt igazából semmi garancia arra, hogy eredeti képről van szó. De elhangzik egy összeg, ha az nekem megfelel, s tetszik a kép, megvalósulhat az üzlet… Tanácsolni azt tudom, ha valaki eredeti képet akar vásárolni, és arra komolyabb összeget szán, amennyit hamis képért semmiképpen nem adna ki, akkor galériában vásároljon, s forduljon szakértőhöz. A régiségkereskedés igazából nem alkalmas arra, hogy ott igazi műremekeket vegyünk…


Múzeumi ,,vargák”

Mikor ide került a múzeumba, az első tanulmányában az egyik Moholy-Nagy képet "leplezte le" Pirint Andrea. Meséli, "húzták is" ezzel, milyen jó az új kolléga, most majd minden képről kideríti: hamis. Jó tíz év után "értéktelenítette el" a művészettörténész a múzeum egy másik képét.
- Mikor nagy katalógust csináltunk a képtári gyűjteményről, azt írtam egy Pettenkofen képről, hogy tipikus műve. Simán "megeszi" ezt, aki nem látott eredetiben Pettenkofent. Német nyelvű monográfiát szereztem róla, ott lehet olvasni, hogy fatáblára festett, apró méreteket, gyakori nála a lóábrázolás – úgyhogy minden stimmelt. Aztán Győrben láttam egy eredetit, onnantól egyértelművé vált a dolog… Ráadásul még azt is vissza lehetett következtetni, hogy ki festette. Pettenkofen neve onnan ismert, hogy vele indult a máig működő szolnoki művésztelep. A nyarakat sokáig ott töltötte, volt ott egy barátja, Müller Adolf, műkedvelő festő. Egy egész sorozatot készített Pettenkofen útmutatása alapján, az ő tábláira. Nem akart hamisítani, csak próbálgatta, hogyan fest a nagy művész… A XX. sz. elején nagy kultusza alakult Pettenkofennek, s nem sok képe volt forgalomban. Létezett viszont ez a Müller Adolf-hagyaték, és rossz kezekbe került. Lyka Károly művészettörténész 1906-ban megírta, hogy sok a piacon a hamis Pettenkofen, sőt - így fogalmazott -, még a Szépművészeti Múzeum is fogott egy vargát…


A legtöbbet…

…hamisított magyar festők listáját Rippl-Rónai József vezeti. A miskolci tárlaton egy könnyebben felismerhető Rippl-Rónai hamisítványt láthatnak az érdeklődők. ,,Elég csak a fény-árnyék rosszul értelmezett játékán elmélázni, máris nyilvánvalóvá válik, hogy a kép készítője egy szerényebb képességekkel megáldott piktor volt” – olvashatjuk a kiállított kép mellett…