Nem baj, ha fagyosra sikeredik másodika

Ezt a népi megfigyelést kötötte össze és plántálta át a köztudatba Jókai az időjárást jósló medve alakjával az Új földesúr című regényében. Ám – mint az kiderült – a mackónak nincs időérzéke, ösztöne nem terjed ki ilyesmikre, úgy került be a hiedelmek közé, mint más állatok a mesékbe. Viszont a természetben dolgozó emberek helyesen ismerték fel, hogy a február elejei zord időt gyakran követheti hirtelen felmelegedés, és azt is, hogy a gyertyaszentelő körüli enyhe időjárás után visszatér a tél. „Ha fénylik gyertyaszentelő, az íziket (elégetésre szánt kukoricaszár) vedd elő! Gyertyaszentelő Boldogasszony napján, Mária megtisztulásának, illetve Jézus templomi bemutatásának emlékünnepén először a tüzet áldották meg, majd erről a lángról gyújtottak gyertyákat. Természeti csapások idején, égiháború, jégeső, villámlás alkalmával ezeket az immár szentelt gyertyákat gyújtották meg, néhány helyen az épülő ház falába is befalaztak egyet-egyet. A szentelt gyertyák a hívő embert elkísérték a bölcsőtől a koporsóig, meggyújtották ha született, ha beteg volt, ha meghalt valaki.

Gyermekkoromban két fehér

Gyertyát tettek keresztbe

Gyenge nyakamon,

S úgy néztem a gyertyák közül

Mint két ág közül kinéző

Gyönge őzike…

…írja Babits Mihály, aki ezekkel a sorokkal örökítette meg Szent Balázs emlékünnepének templomi szertartását a Balázs áldást, más néven balázsolást. Miről van szó? A pap a torokbetegségek ellen oltalmat kérő arca elé tartja a kétágú gyertyákat, és a patrónushoz imádkozik közbenjárásért. Szent Balázsról van szó, a kikiáltók, énekesek védőszentjéről, aki – a legenda szerint – megmentett egy halszálkától fuldokló gyermeket.
Amikor a diftéria elleni védőoltást még nem vezették be, a torokgyík volt az egyik legrettegettebb, főleg gyermekeket fenyegető betegség. Az ettől való félelem ösztökélte – sokfelé – február harmadikán a templomi szertartáson részvevőket, hogy hazaérve megsimogassák a torkukat az otthon maradottaknak. A Hont megyei gyermekek a szentelés után ingre vetkőzve járták a balázs-táncot, hogy jól kimelegedjenek, közben ki-kiszaladtak az udvarra, hogy megtudják, hatott-e az áldás.

Ugyancsak Balázs-napi szokás volt néhány évszázaddal ezelőtt, hogy házról-házra jártak a diákok – kéregetés céljából. Tették mindezt vidám, a farsangi időszaknak megfelelő formában. A balázs-ének szövege inkább a gazdasszonyokat célozta meg. Az adományokat az iskolamesternek adták át, aki persze megvendégelte a gyermekeket.

Szent Ágota – szűz és vértanú – emlékezete is helyet kapott a magyar néphagyományban. Mivel – állítólag – a koporsóját takaró szűzi fátyollal sikerült megfékezni az Etna lávafolyamát, névünnepén, február ötödikén, a tűz ellen fohászkodtak oltalomért. Szentelt kenyeret tettek a háztető alá, hogy a pusztító elem elkerülje a portát. A Dél-alföldön ezt a szokást a gonosz elűzésével is összekapcsolták, körülsöpörték a házat, az ólakat, hogy megszabaduljanak a férgektől.

Dorottya napján – hatodikán – sok helyen még ma is emlegetik az öregek, hogy ha Dorottya szorítja, vagyis zord az idő, Julianna tágítja, enyhíti a hideget. Felvidéken az asszonyok tartózkodta ezen a napon a varrástól, a juhászok az esőnek örültek, mert ennek áldásától sok juhtejet reméltek.

- SfL -