Névadójára emlékezett az általános iskola

A Tállyán született irodalmár emlékének adózva, hagyományteremtő céllal szervezett kulturális programot az iskolavezetés. Az eseményt megelőzően felhívással fordultak a Szerencsi Kistérség általános iskoláinak tanulói felé. A pályázati kiírásban arra kérték a diákokat, nevezzenek, küldjenek pályaműveket két kategóriában: vers-illusztráció (három Zempléni Árpád költeményhez), illetve vers- és prózaírás „Szülőföldem” és „Zempléni tájakon” címmel. A beérkezett pályaművek elbírálására, illetve értékelésére a csütörtökön lebonyolított emléknap adott alkalmat. Az eseményen a helyi iskolások versekkel, a költő életútjának ismertetésével emlékeztek a névadóra, a programot a Tomanek Gábor színművész által előadott zenés-irodalmi összeállítás színesítette. Az ünnepségen emléklappal köszöntötték mindazon személyeket, akik sokat dolgoztak azért, hogy az intézmény mindenre kiterjedő ismeretanyaggal rendelkezzen a névadót illetően.

A költő

Zempléni Imrey Árpád 1865. június. 11-én született a Tokaj-hegyaljai településen. Középiskolai tanulmányait Sárospatakon és Debrecenben végezte, majd egyetemi diplomát szerzett Budapesten, filozófia szakon. 1896 és 1919 között levéltárosként dolgozott a Magyar Földhitelintézetben. Fiatalabb éveiben sokat foglalkozott Vajda János életével és költészetével, munkatársa volt több vidéki és pesti újságnak, 1902-től a Petőfi Társaság, 1911-től a Kisfaludy Társaság tagja.Számos esztétikai és társadalmi cikket (is) írt, kiadott egy kötetnyi elbeszélést, amelynek zöme aprólékos lélektani megfigyeléseket tartalmazott. Az 1800-s évek egyik legfigyelemreméltóbb műfordítója, Maupassant, Vigny, Leconte de Lisle, Verlain, Carducci, Stecchetti, Fogazzaro írásit ültette magyar nyelvre.

Kezdetben hagyományos ódákat és lírai költeményeket írt („Új versek”, „Válogatott költemények”), egy időben a szocializmus eszméinek is hangot adott. „Didó” című verses, lírai regényének (1901) egyes részei Ady hangját vetítik előre, de nincs benne olyan dinamizmus. 1908-ban találja meg stílusát „Bosszú” című hősi énekében. „A kalapács” c. munkáját a Magyar Tudományos Akadémia Nádasdy-díjával jutalmazták.1910-ben jelent meg a „Turáni dalok” elnevezésű kötete, amely az általa alkotott mondai és történeti hősök énekeit tartalmazza. A műről Schöpfin Aladár kritikaként írta, hogy „egy tehetséges költő eszmei tévedésének szülötte”, de a mű sikere ennek ellenére olyan nagy volt, hogy több kiadást megért, lefordították angolra és németre.

1910-ben még egy könyve jelenik meg, az „Istar és Gilgames” – babilóniai rege feldolgozása. Kialakult stílusát a rokonnépek költészete iránti érdeklődés és a német terjeszkedés elleni tiltakozás jellemzi, ami egyfajta „turanizmussal” szövődik egybe. Számos elbeszélő költeménye látott napvilágot: „A halál vőlegény” 1912-ben, a „Mogyoróbél herceg” (vogul hőse) 1913-ban, „A hermelin” 1914-ben és az ismételten Nádasdy-díjjal jutalmazott „Vasfő és Ima” 1919-ben került kiadásra. „Hátrahagyott versei” Sárospatakon jelentek meg és a Végh György által szerkesztett „Századvégi költők” (1959) c antológia közölte még költeményeit, amelyeket francia, angol, német, japán nyelvre fordítottak le.

- SfL -