Röfinap Szirmabesenyőben
2019. február 16. (szombat) 17:24A rendezvényt megtisztel jelenlétével Török Dezső, a megyei közgyíűlés elnöke és Negrutz Ágoston, az Agrárminisztérium miniszteri főtanácsadója is valamint tiszteletét tette a kárpátaljai testvér település, Huszt városának delegációja is. Ízelítőt kaptak a magyar vendégszeretetből és konyhaművészetünkből. A besenyőieken kívül jöttek szép számmal a környező településekről is vendégek, hogy áldozzanak a kulináris élvezeteknek.
A csapatok rendesen feladták a leckét a zsűrinek, először is, sok kiváló étek készült, másod sorban pedig becsülettel végig kellett kóstolni minden "alkotást". Szerencsére állták a sarat vagyis végig ülték a változó terítékű asztalnál.
Már a kolbásztöltő verseny közben is ment a danolászás, hála a jó féle itókáknak, a társaságnak és az Agyagbanda zenekarnak. Az idő múlásával csak fokozódott a hangulat a nagy sátorban. A délután pedig a koncerteké. Ha sietnek a környékbeliek még kiérnek a Paddy and The Rats fél 7-kor kezdődő koncertjére.
Képgalériánk itt tekinthető meg: https://www.facebook.com/pg/kulcs.kozeletkulturacsalad/photos/?tab=album&album_id=2468099276752583
(fotók: Kulcs Magazin)
Tweet Megosztás Facebook-on Megosztás LinkedIn-en Vissza