Rousseau Tállyán

Rousseau Tállyán

Talán Kazinczynak, talán Weöres Sándornak, talán magának Lónyai Erzsébetnek (Psyché) a szelleme lebeghetett körülöttünk ezekben a napokban, amikor a Magyar PEN Club tartotta nemzetközi konferenciáját Tállyán (április 15-19-ig).

Ez az összejövetel ebben a festői és borillatú felvidéki falucskában már nem az első alkalom, amivel a mai magyar irodalom jelesei megörvendeztetik Tállyát. Legutóbb 2004 májusában üdvözölhettük őket itt. De nemcsak magyarokat, hanem az akkor újonnan csatlakozott európai uniós országokból érkezett irodalmárokat is. A téma mi más lehetett volna, mint az uniós csatlakozás utáni irodalmi élet, az írók és az irodalom szerepe az egységgé formálásban, az európaiság és az európai polgárosodás.

Csupán frissítésül ebben a mai elektronizált korban: a Nemzetközi PEN Club (Poets, Essayists, Novellists kezdőbetűiből összerakott szellemes betűszó. Magyar jelentése: írótoll)
1921-ben alakult Angliában az irodalom világszabadságának klubjaként. Hol is másutt alakulhatott volna, mint ott, ahol a szabadságnál, talán csak a kluboknak van nagyobb kultusza. Első elnöke mindjárt a kor írófejedelme, Galsworthy volt. Magyarországon 1926-ban alakult meg a Magyar PEN Club, olyan elnökökkel, mint Kosztolányi Dezső és Heltai Jenő.

Az akkori összejövetelt a Történelmi Borút Egyesület (ma már tiszteletbeli) elnöke szervezte meg, ahol az irodalom nyújtotta szellemi táplálékok mellé, a magyar és külföldi irodalmárok szerencsére nemcsak az igére voltak szomjasak, hanem a faluban mindenfelé fellelhető jobbnál-jobb borokra is. De éhe nemcsak a szónak, hanem szerencsére az étkeknek is volt. Minderről elmenőben a legnagyobb megelégedéssel nyilatkoztak. Sőt, éhe volt a szépnek is, amit akkortájt a két Gryllus fivér pompás műsora jelentett.

Az idei nemzetközi konferencia is a volt elnök meghívására jött létre. Ez ma már könnyebb volt, mint 5 éve, mert azóta számos, színvonalas szállás- és vendéglátóhely nyílt meg Tállyán, ahol a vendégeknek a legkellemesebb körülményeket lehetett biztosítani. A külföldről érkezett irodalmárok között volt osztrák, olasz, albán, ujgur-svéd illetőségű, de itt volt Benyhe János a Magyar PEN Club főtitkára és Sumonyi Zoltán alelnök is. Sajnos nem üdvözölhettük itt az idén Görgey Gábort, a Magyar PEN Club elnökét, aki a legutóbbi alkalommal nagy élvezettel tartózkodott körünkben.

A megbeszélésnek az idén „Rousseau polgártárs a 21. században” címet adták, amiből látható, hogy az öt év előtti tanácskozáson rögzített alapvonalat megtartották, sőt tovább fejlesztették. Hiszen hogyan is lehetne aktuálisabb témát boncolgatni, mint a mai, európai polgárság, a mai európai polgárosodás, mai erőteljesen változó és zaklatott világunkban. Az ilyen szellemi kalandnak, az ilyen szellemi mérkőzéseknek mindég az írók, költők voltak az intellektuális csatárai, nemhiába volt viszonyuk a hatalommal olykor ambivalens, de inkább felhős. Gondoljunk csak Kazinczy Ferencre, Csokonai Vitéz Mihályra, Petőfi Sándorra és persze József Attilára, majd Déry Tiborra és Illyés Gyulára. Manapság pedig Csoórira és Csurkára.

Erről, és a tanácskozáson elhangzottak összegezéséről Sumonyi Zoltán ekképp nyilatkozott: - Az a tény, hogy máig legnépszerűbb királyunk, Hunyadi Mátyás, aki a korabeli Európa szintjén plántálja Magyarországra a reneszánsz művelődés intézményrendszerét, éppen a legnagyobb reneszánsz költőnkkel, Janus Pannoniusszal kerül végzetes összeütközésbe, tehát ez a tény évszázadokra meghatározta a magyar költők, írók viszonyát az uralkodókkal, a mindenkori hatalommal. Bő háromszáz évvel később, a magyar felvilágosodás gondolkodói, költők, írók, jogtudósok ugyanígy kerültek szembe I. Ferenc császárral. Közülük heten a Vérmezőn végezték, míg a költők, írók (Kazinczy, Batsányi, Verseghy) hosszabb-rövidebb várfogságot szenvedtek. Kazinczy még börtönben ül, amikor a fiatal Csokonai Vitéz Mihály azt írja 1803-ban „A tihanyi echóhoz” című versében: „Mint egy Russzó, Ermenonvillében/ember és polgár leszek.” Ő úgy fejezi ki elégedetlenségét a társadalommal, hogy ki akar vonulni abból a társadalomból. De valóban megoldás-e a kivonulás? S ha nem, akkor mit tehet az író a társadalom jobbításáért? Ezt vitattuk itt Tállyán, a Magyar PEN Club felkérésére albán és ujgur, olasz és osztrák kollégáink társaságában.”

Tállya és Hegyalja legjobb borospincéi és vendéglői is kellő érzékszervi élvezetet nyújthattak az irodalmárok társaságának, mert a napok teltével egyre lelkesebb hívei lettek Hegyaljának, borainak és konyhájának.

Felvidéken vagyunk, a Zemplénben, ami 200 évvel ezelőtt valóságos magyar kulturális központ volt, amit Kazinczy tett azzá, no meg a Sárospataki Kollégium, amiről Patakot akkoriban, csak „Bodrog parti Athén”-ként emlegették.

De Tállya sem csak Psychéjéről (és WS-ról) nevezetes, hanem arról is, hogy itt van eltemetve Lavotta János, a magyar népi verbunkosok és kesergők atyja, aki Erkel Ferenc előtt tett nem is eredménytelen kezdeményezést a magyar zene feltámasztására és megőrzésére.
Ennélfogva a magyar és külföldi írók kötelességüknek tartották, hogy elzarándokoljanak Széphalomra (a nevet is Kazinczy adta), a Kazinczy Mauzóleumba, valamint abba az Európában egyedülálló múzeumba, ami a magyar nyelv művelésére, ápolására és ismertetésére jött létre. Ez a múzeum egyfelől tisztelgés Kazinczy munkássága és a hely szelleme előtt, másfelől kellőképpen nem dicsérhető kulturális pezsgést és ismeretterjesztést képezhet.

A Magyar Nyelv Múzeumában jelent meg szombaton délután Lavotta János szelleme is abban a muzsikában, amit a sátoraljaújhelyi Lavotta Kamara Zenekar szép hangversenye nyújtott az irodalmároknak.
Erre az összejövetelre, erre a kulturális szellemre Csokonai, de Rousseau is bízvást elégedetten tekinthetett.

Kuthi Csaba
Tállya, 2009. április 20.