HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
hírek

Adomány a leukémiás gyerekekért

2008. november 13. (csütörtök) 14:47
 
Fodor Zsuzsanna, az Együtt a Leukémiás Gyerekekért Alapítvány elnöke október 13-án jelképesen átadta Nagy Kálmán professzornak a 16 millió forintos adományt, amelyből új sejtfagyasztó berendezést vásárolnak a gyermek csontvelőtranszplantációs osztályra.

„Miskolcra nem érkezett még tőlünk adomány. Ez az első.  Nagy öröm, hogy átadhatjuk a 16 millió forintot, köszönhetően az adakozó magánszemélyeknek, cégeknek” – mondta az alapítvány elnöke.

[1_300] Adomany.jpg

„Remélem lesznek jobb idők és jobb emberek” – jelentette ki örömmel Nagy Kálmán, aki elmondta, hogy már meg is rendelték az új berendezést, amely segítségével akár évekre lefagyaszthatják a csontvelő sejteket. Az osztályon az idén 24 gyermeket műtöttek meg, s döntő többségük gyógyultan távozott.

Vissza