Energetikai konferencia Tiszaújvárosban
2012. november 17. (szombat) 15:43Dr. Mengyi Roland miniszteri biztos, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat elnöke „Területfejlesztési Koncepció és stratégia az újjászervezett önkormányzatokban” címmel tartott előadást. A téma során elsőként a megyei önkormányzatok új típusú feladatköréről és szerepéről beszélt, majd ismertette a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat területfejlesztési koncepciójának elkészítésének folyamatát.
![[1_960] MengyiRoland.jpg [1_960] MengyiRoland.jpg](news/3792_1_960.jpg)
A miniszteri biztos előadásában kiemelte, hogy: Borsod-Abaúj-Zemplén megyében nagy hangsúlyt kell fektetünk a megújuló energiákra. Ma már bebizonyította a világ, hogy a befektetők, a beruházók olyan potenciális helyeket keresnek a működésükhöz, ahol sok minden más mellett az olcsó, fenntartható energia is rendelkezésre áll. Nekünk meg kell találnunk azokat a megoldásokat, ahol a lehető legolcsóbb energiát tudjuk biztosítani a befektetőinknek, így a foglalkoztatás körét is még jobban tudjuk majd bővíteni.
![[2_960] Konferencia.jpg [2_960] Konferencia.jpg](news/3792_2_960.jpg)
Az egyik ilyen megoldás a geotermikus energia, vagy ilyen megoldáscsoport a megújuló energia, amely hosszú távon a jövőt jelenti. Európának a következő 30 évben a növekedés tere át fog helyeződni Kelet-közép Európába, amelyben Magyarországnak nagyon nagy szerepe kell, hogy legyen. Dr. Mengyi Roland záró gondolatként hozzátette: Borsod-Abaúj-Zemplén megye Magyarország húzóereje lesz, Magyarország a V4-eké és a V4-ek Európáé lesznek.
![[3_960] GlattfelderBela.jpg [3_960] GlattfelderBela.jpg](news/3792_3_960.jpg)
Az előadás végén bemutatásra kerültek a megye potenciális fejlesztési irányai és a cselekvési területei. A konferencián számos szakember volt jelen. Előadást hallhattunk Glattfelder Bélától, EP képviselőtől, aki a „Zöld energiák Európában”címmel számolt be az európai tapasztalatiról. Bokorovics Balázs, a Pannergy elnöke a geotermikus fejlesztések lehetőségeiről beszélt, míg Lengyel Levente, a Geo-Wendung Zrt. elnöke a többlépcsős hőhasznosítás lehetőségeiről tartott előadást a konferencia résztvevőinek.
forrás: www.mengyiroland.com
Tweet Megosztás Facebook-on Megosztás LinkedIn-en Vissza








