HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
hírek

Közösségi termek avatása

2008. november 12. (szerda) 10:07
 
A Demján Sándor Alapítvány támogatásával nagyvonalú tehetséggondozási, támogatási program valósul meg Abaújban az Abaúj Polgáraiért Alapítvány közreműködésével.

A tavaszi megállapodást követően meghirdetett pályázatra mintegy 4000 kérelem érkezett, ebből a szakmai bizottság döntése alapján 2363 fő (óvodás, általános- és középiskolás diák) kap 10 hónapon keresztül anyagi támogatást. Az óvodások természetben.

[1_300] NyelviLabor.jpg

Az alapítvány segítségével közösségi termeket adtak át Méra, Ináncs és Szalaszend általános iskoláiban, valamint Encsen, a Petőfi Sándor Általános Iskolában a közösségi terem mellett egy nyelvi labort (képünkön) is kialakítottak. A termeket ünnepélyes keretek közt Szeles András, Encs alpolgármestere, Karsai Attila, a program szakmai vezetője, Farkas László, az Abaúj Polgáraiért Alapítvány elnöke és dr. Ódor Ferenc, a térség országgyűlési képviselője adta át.

Vissza