Miskolci szerzők az operafesztiválon
2014. június 15. (vasárnap) 11:12Este pedig igazi színházi ünnepi pillanatként a Bizánc c. új magyar opera került színre, melynek zeneszerzőjét, Selmeczi Györgyöt is nyugodtan nevezhetjük miskolcinak, hiszen időről-időre markáns zenei vállalkozásokkal írta be a nevét város zenei életének nagykönyvébe. Az 1980-as évek elején ő indította újra a miskolci operajátszást a legendás Muzsikáló udvarban. Egy évtizeddel később a diósgyőri várban ő hozta létre az első nemzetközi operaprodukciókat – mindezeket joggal tekintjük az operafesztivál előzményeinek... Fontos momentuma az idei fesztiválnak, hogy az első évek kurzusai után most szerzőként érkezett vissza a városba a sokoldalú zenés színházi személyiség, aki Herczeg Ferenc Bizánc című tragédiájából alkotott új zenedrámát.
A fesztivál és a kolozsvári magyar opera közös produkciója iránt a slágeroperákhoz hasonló nagy érdeklődés mutatkozott: a nyári színházban telt ház előtt zajlott az előadás, amelyben Selmeczihez hasonlóan olyan jól ismert, a miskolci színpadra már ,,hazatérő” énekeseket is láthattunk, mint Nyári Zoltán, Wiedemann Bernadett. A zenei anyagában sokszínű, látványvilágával lenyűgöző produkció a középkori Bizáncba vezető művet izgalmasan tette mai történetté.
M. G
Fotó: Dobos Klára
![[0_960] bizanc30.JPG [0_960] bizanc30.JPG](news/5307_0_960.jpg)
![[1_960] bizanc08.JPG [1_960] bizanc08.JPG](news/5307_1_960.jpg)
![[2_960] bizanc07.JPG [2_960] bizanc07.JPG](news/5307_2_960.jpg)
![[3_960] bizanc04.JPG [3_960] bizanc04.JPG](news/5307_3_960.jpg)
![[4_960] bizanc12.JPG [4_960] bizanc12.JPG](news/5307_4_960.jpg)
![[5_960] bizanc16.JPG [5_960] bizanc16.JPG](news/5307_5_960.jpg)
(Felvételeink a próbán készültek)
„A Bartók Plusz Operafesztivál jelentősen átrajzolta Miskolc arculatát, lendületet adott a város és a régió felzárkózásához, gazdasági, turisztikai megújulásához. A tizenhárom éves múltra visszatekintő seregszemle nemcsak a világ legteljesebb Bartók-fesztiválja, de a Közép-Kelet-Európai régió rangos eseménye is, ezért az illetékes tárca kiemelt figyelmet fordít támogatására.
A kulturális kormányzat 2014-ben 50 millió forinttal segíti a rendezvényt, melyből 20 millió forintot a Nemzeti Kulturális Alap Fesztiválkollégiuma, 30 millió forintot pedig az NKA miniszteri kerete biztosít. A rendezvény idei főtámogatója a MOL és a TVK.”









