hírek
Patakrendezés Rakacaszenden
2012. szeptember 27. (csütörtök) 07:40A két évvel ezelőtti nagy nyári árvíz során Felsőzsolca és Edelény katasztrófája mellett kevesebbet lehetett hallani a kistelepülések elöntéséről. Pedig a víz nagy károkat okozott például Rakacaszenden is., ahol mederrendezés indult a megelőzés érdekében.
Lukács Attiláné a kistelepülés polgármestere elmondta, hogy a 2010 évi árvizek során nagy veszteségeket könyvelhetett el Rakacaszend, hiszen a megáradt patak a település lakott részének mintegy 75-80%-át veszélyeztette, házakat, utakat, járdákat tett tönkre, a falut teljesen elvágta a külvilágtól.![[0_960] rakacaszend.jpg [0_960] rakacaszend.jpg](news/3651_0_960.jpg)
A Rakaca-patak mederrendezése jelenleg is tart Rakacaszenden. Az Új Széchenyi Terv részeként az Észak-Magyarországi Regionális Operatív program keretein belül megvalósuló 29 millió forint értékű beruházás Rakacaszend mintegy 350 lakosát hivatott megvédeni, egy esetleges újabb áradás során.









