Sajószögeden óvodát avattak
2019. május 12. (vasárnap) 11:18A rendezvényen Török Dezső (a megyei közgyűlés elnöke) beszédében szólt a Magyarország Kormánya által nyújtott TOP-os támogatásról, amelyben óvodák felújítása is szerepelt. „Sajószöged Önkormányzata élt a lehetőséggel a Borsod-Abaúj Zemplén Megyei Önkormányzat pedig szerepet vállalt a pályázatban, mint konzílium partner a projekt menedzseri feladatokat látta el. A település Önkormányzata az elmúlt 50 évben kisebb felújításokat ugyan végrehajtott, viszont most a megnövekedett lakosság miatt egy újabb csoportszobával is ki szerette volna egészíteni ezt az épületet, azaz így itt 75 gyermeket kíván gondozni. Ezért teljes szerkezeti átalakításokra is szükség volt és megújult a konyha, a villamos berendezések.”
![[1_960] 03.jpg [1_960] 03.jpg](news/7835_1_960.jpg)
Továbbiakban köszönetét fejezte ki a kivitelezőknek, a település önkormányzatának, mert saját forrásukat is hozzá kellett tenni. Beszédében rendkívül fontosnak tartotta kiemelni azt, hogy ha a szülő elmegy dolgozni reggel, akkor gyermekét biztonságban tudja, jó helyen nevelkedjen, és itt minden adott ehhez. Méltatta az óvoda- pedagógusokat is, hiszen Ők egy életen át tudnak foglalkozni a gyermekekkel, szívvel-lélekkel.
![[2_960] 04.jpg [2_960] 04.jpg](news/7835_2_960.jpg)
Koncz Ferenc (a térség országgyűlési képviselője) kiemelte, hogy a több mint 170 millió forint támogatási összeg jó helyre került, mert Sajószöged azon kevés települések közé tartozik, ahol nő a lélekszám, így a bölcsődés és az óvodás gyerekek száma is folyamatosan növekszik, és ez rendkívül örömteli. Mindig a gyermek és a család az első! „Akkor tudjuk magunkat biztonságban, ha gyermek, unoka és a család vesz körül minket, így tudunk örülni az apró pillanatoknak. Az óvónők esetében még különlegesebben jelentkezik ez, hiszen nem csak a saját gyermekeikben élik meg ezeket a csodákat, hanem más gyerekeben is. És ha ilyen szép óvodát tudunk átadni a közösség számára ezzel, tudjuk biztosítani a jövőt.”
![[3_960] 05.jpg [3_960] 05.jpg](news/7835_3_960.jpg)
Dr. Gulyás Mihály (a település polgármestere) pedig köszönetét fejezte ki a megyei közgyűlés elnökének, akivel minden szinten sikerült együttműködnie, az országgyűlési képviselőnek a támogatást, a kivitelező kftnek, a közvetlen kollégáknak, az óvónőknek és a dajkának és a község nyugdíjasainak a sok segítséget. „Ha az alapokat lerakjuk a bölcsődékre, az óvodákra és az iskolákra - amit megújítunk itt a közeljövőben - akkor 50-100 évre meg lehet határozni egy település jövőjét. Ez nemcsak a magam, hanem mindannyiunk sikere is, és ezért örüljünk ennek.”
![[4_960] 02.jpg [4_960] 02.jpg](news/7835_4_960.jpg)
![[5_960] 07.jpg [5_960] 07.jpg](news/7835_5_960.jpg)
További képeink: https://www.facebook.com/pg/kulcs.kozeletkulturacsalad/photos/?tab=album&album_id=2534459050116605
A köszöntők elhangzása után az óvoda növendékei adták elő kis műsorukat emelve az esemény hangulatát. A református és a katolikus egyház képviselői pedig megáldották az épületet. A rendezvény állófogadással zárult.
(VT)
Tweet Megosztás Facebook-on Megosztás LinkedIn-en Vissza








