Tokaj-hegyaljával ismerkedett az izraelni nagykövet
2013. július 2. (kedd) 12:51
A nagykövet – június 28-i érkezése után – zártkörű megbeszélést folytatott Májer János tokaji polgármesterrel, majd körútra indult a történelmi borvidéken. Késő délután közösen nyitottak meg az Izraelt bemutató kiállításokat az egykori zsinagógában, a jelenlegi Tokaji Kulturális és Konferencia Központban, végül sajtótájékoztatón foglalták össze a délelőtti tárgyalás lényegét. Májer János megjegyezte, témaként került szóba a pátriára különösen jellemző munkanélküliség, a munkahelyteremtés lehetősége. – Hangsúlyoztam - mondta Májer János – hogy Tokaj nyitott az izraeli tőke irányába, olyan beruházásokat szeretnének megvalósítani, amelyek nem sértik a környezetet. Példaként említettem a borászatot, a szerszám-, gép-, textil- és műszeripart, de nem siklottunk el az idegenforgalomban rejlő lehetőségektől sem. Tokaj például számos olyan épülettel rendelkezik, amely szállodaként jöhetne számításba – felújításukat követően.
Ilan Mor ígéretet tett arra, felveszi a kapcsolatot fővárosunkban élő izraeli üzletemberekkel, hogy érdekeltté tegye őket a tokaji befektetést illetően. – Nincs varázspálcám, hogy egyik pillanatról a másikra tudnám jobbra fordítani a helyzetet – fogalmazott Ilan Mor -, de bízom abban, hogy bár nem lesz rövid a folyamat, előbb-utóbb sikerekről számolhatunk be. Tokaj és térsége alkalmasnak látszik a fejlesztésekre, de alá kell húznom, nem vagyok ebben a kérdésben szakember, tanácsok, vélemények után kell járnom. Amit tudok, hogy van egy nagyon stabil alapunk az ilyen irányú befektetésekhez, és ez az a barátság, ami azóta alakult ki közöttünk, amióta idejöttem. Egy tényről beszámolhatok, az Izraeli-Tokaji Baráti Társaság nagyon aktív, sokat tesz az itt élők érdekében – mondta a sajtótájékoztatón a nagykövet.
Ilan Mor másnap folytatta kirándulását a pátriában, majd körútjának végén megtekintette a mádi zsinagógát. Itt találkozott a kétnapos program fölött védnökséget vállaló Dr. Demeter Ervin kormánybiztossal, a B.-A.-Z. Megyei Kormányhivatal vezetőjével és Tatárka József mádi polgármesterrel. Későbbi beszélgetésük tárgya ugyancsak a Tokaj-hegyaljai térség fejlesztésére irányult.
![[0_960] 01 [0_960] 01](news/4453_0_960.jpg)
![[6_960] 02 [6_960] 02](news/4453_6_960.jpg)
![[1_960] 03 [1_960] 03](news/4453_1_960.jpg)
![[2_960] 05 [2_960] 05](news/4453_2_960.jpg)
![[4_960] 06 [4_960] 06](news/4453_4_960.jpg)
![[7_960] 08 [7_960] 08](news/4453_7_960.jpg)
![[11_960] 09 [11_960] 09](news/4453_11_960.jpg)
![[10_960] 10 [10_960] 10](news/4453_10_960.jpg)
![[8_960] 11 [8_960] 11](news/4453_8_960.jpg)
- SfL -
Tweet Megosztás Facebook-on Megosztás LinkedIn-en Vissza








