Ünnepi megyegyűlés Cigándon
2012. október 24. (szerda) 19:02Az ünnepi megyegyűlést a Nagy Dezső Művelődési Házban rendezték meg. A Himnusz felcsendülése után Oláh Krisztián polgármester köszöntötte a vendégeket, majd dr. Mengyi Roland, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke mondta el méltató szavait. – 1956-ban a fegyvert kézbe vevő elődeink szabadság utáni vágya, az ennek nyomán tapasztalható összefogás öröksége alapozhatja meg a jelen magyarságának hitét, amely átvezet minket a jövőbe. Mert azt a sokszor embert próbáló örökséget, amelyet 1956 hagyott ránk, mindenáron tovább kell vinnünk. Október 23-a a Szabadság Napja, amelyért nemzedékeken keresztül komoly áldozatokat hoztunk. Ma már képesek vagyunk megélni ezt a szabadságot, és élni is tudunk ezzel a szabadsággal. – mondta az elnök.
![[2_960] cigandmengyi.JPG [2_960] cigandmengyi.JPG](news/3715_2_960.jpg)
A köszöntőt követően Halász János az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára mondta el ünnepi beszédét, amelyben hangsúlyozta: a magyar nemzet mindig is tudott nemet mondani. A 19. és 20. században háromszor esett meg, hogy ez a nem kiáltás az egész világ, de legalábbis Európa figyelmét felkeltette. Elsőnek 1848-49-ben, majd 1956-ban, amikor Párizstól Rómán át Londonig tette hiteltelenné, gyűlöletessé a bolsevizmust és a Szovjetunió politikáját a magyar forradalom lángja és annak eltiprása. Végül 1989-ben, amikor a világ nem is értette, ami hazánkban folyt. – mondta az államtitkár.
![[0_960] cigandhalasz.JPG [0_960] cigandhalasz.JPG](news/3715_0_960.jpg)
Az emlékezés pillanatai után dr. Mengyi Roland, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Pro Comitatu Díját adományozta dr. Takács Istvánnak, a Szerencsi Bonbon Kft. Ügyvezetőjének, valamint Alkotói díjban részesítette a 8kor Színházat és Kázmér Istvánt, a borsi Rákóczi-kastély gondnokát.
![[1_960] cigandmusor.JPG [1_960] cigandmusor.JPG](news/3715_1_960.jpg)
Az ünnepi műsorban a Mandala Dalszínház valamint a cigándi Kántor Mihály Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanulóinak műsorát láthatták az együtt emlékezők.
(mengyiroland.com alapján)









