HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANAJÁNLÓVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESÉLETMÓDX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
vallás

A lábak imádsága

2007. május 1. (kedd) 00:00
 
Sokféle az ok, hogy ki miért indul. A középkorban volt, akit a bíróság ítélt zarándoklatra, hogy levezekelje bűneit. Motiváció lehet egy-egy fogadalom, vagy teljesült kívánság utáni hála...

– Számomra a zarándoklat közösségi élmény. Az is szólhat önmagunk kereséséről, hiszen saját magadat mindig mások szemében látod meg igazán – vallja Csapó Barbara, a Szent István Rádió szerkesztője, s hozzáteszi: ha egyedül szeretnék magamba nézni, leülök egy feszület elé, s ott imádkozom, gondolkodom… Hangsúlyozza, nem akarja elvenni az egyéni, hosszú zarándoklatok értékét. Ez személyfüggő: van, aki a hosszú, monoton menetelés során gondolja át addigi életét, s tervezi el emberileg értékesebbnek szánt jövőjét. Ilyen egyéni zarándokút a divatos spanyolországi El Caminó, Szent Jakab útja. Fizikailag is nagy kihívás, de azért nem ,,teljesítménytúrára” mennek az emberek. Egy-egy ilyen út mindenképpen vallásos indíttatású. Már csak azért is, mert a zarándok a szó hagyományos értelmében olyan helyre tart, ahol valamilyen rendkívüli, az egyház által megerősített csodás esemény történt, vagy éppen egyházi személyiségek sírja előtt (lásd Szent Jakab) szeretne tisztelegni. Nem véletlen a kifejezés: a zarándoklat a lábak imádsága…


Csodás helyek

A magyar búcsújáróhelyek főleg a csodás múltú Mária-képekhez és szobrokhoz, vagy gyógyulást hozó forrásokhoz kötődnek. Sokféle az ok, hogy ki, miért indul. A középkorban volt, akit a bíróság ítélt zarándoklatra, hogy levezekelje bűneit. A lövészárkokban harcoló férfi ak gyakran megfogadták: ha egyszer hazatérnek, elmennek egy kegyhelyre a Szűzanyához. De közösségek is tehetnek fogadalmat: a 17-19. században sok magyar település lakosai ígérték járványok vagy elemi csapások idején, hogy minden évben elzarándokolnak egy búcsújáróhelyre.


A Szűzanyához megyünk…

Mai zarándoklatokra teljes létszámban már nem indulnak a települések, de azért, ha valaki felvállalja a szervezést, egy-két busznyi ember mindig összejön. Vállalkoznak az útra egyházi iskolák közösségei, hittancsoportok. Csapó Barbara is középiskolásként vett részt annak idején az évente megszervezett nagy lengyelországi zarándoklaton: Krakkóból gyalogoltak a czestochowai kegyhelyre. – Százhatvan kilométer, mintegy tízezer ember, Európa sok országából... Jó egy ilyen tömegben, hogy figyelhetsz a másikra. Ha valaki jobban elfáradt, elvettük a csomagját, ha elfogyott a vizem, mások megkínáltak, vagy én osztottam meg valakivel a szendvicsemet… Az úton éneklés, imádkozás, tereptől függően napi 25-35 kilométer. Az indulást szentmise előzte meg, a délutáni pihenő alatt pedig vendégelőadókat hallgattunk – mindenki fáradtan feküdt, nem nagyon tudtunk figyelni, de azért igyekeztünk... Felemelő volt egy-egy hegytetőről visszanézni, látni a rengeteg fi atalt, s tudni: együtt vagyunk és a Szűzanyához megyünk… Ha Pünkösd, akkor Csíksomlyó A Szűzanyához özönlenek az emberek Csíksomlyóra is – különösen most, Pünkösdkor. A miskolci jezsuita gimnázium tavaly szervezett oda zarándoklatot, amelyen Barbara már gyermekeivel vett részt. – A nagy különbség az időtávlaton túl az, hogy Csíksomlyón nem tízezer, de közel félmillió ember volt, s nemcsak a Szűzanya tisztelete, de magyarságunk is összekötött bennünket. Persze, ide buszszal mentünk, de azért az is kihívás, hogy órákon át ülsz egy helyben. Gondolom, a mai fiatalok ugyanúgy vágynak valami többre, s az én gyermekeim is megtalálták ezen a helyen a lelki tartalmat. Mindenkit megfogott a nehéz körülmények között élő erdélyi testvérek jelenléte, s bennünk volt az is, hogy idejöttünk az anyaországból, amely 2005. december 5-én ,,nemet” mondott rájuk, de mi itt vagyunk, igent mondunk…

D. K.


,,Siránkozó” szentkép

Nincs igazán a köztudatban, de megyénk talán legjelentősebb kegyhelye Sajópálfala… 1717. január 6. – február 16. között történt, hogy a falu templomában lévő nagyméretű Mária- kép ,,izzadott és siránkozott, az az, hogy a’ boldogságos Szent Szűznek jobb és bal szemén barna, vagy is sötét színű tseppek láthatók valának, és hogy sem a’ tsikorgó hidegben meg nem fagytak, sem a’ fűtött kályha mellett egész éjjel lévén meg nem száradtak”. A könnyezést a helybeli paróchus vette észre, és vezeklésre, bűnbánatra szólította fel híveit. A csodás eseményt a görög katolikus püspökség helytartója jelentette levélben gróf Erdődy Gábor akkori egri püspöknek. Erdődy püspök lefolytatta a vizsgálatot, s elrendelte, hogy a képet vigyék Egerbe, ahol azt ,,hasonló több képekkel” együtt őrizet alá helyezte. A vizsgálat során tizenhét helybeli tanú vallott esküvel az eseményről. Az eredeti képet Egerben őrizték 1946-ig, akkor ajándékozták a magyarürögi (Baranya megye) templomnak. Onnan a korábbi pálfalai paróchus, Figeczky Balázs fáradozásának köszönhetően 1973. október 25-én hozták vissza. Addig itt csak egy másolata függött. A búcsújárás az 1970-es évektől lendült fel újra.

Vissza