Festői mesevilág Bódvalenkén

- Egyiptomban turistáskodva látott Eszter egy ,,kifestett” falut – világosít fel Horváth János miskolci festőművész, aki a magyar ,,freskófalu” projekt művészeti vezetője. Az ötletgazdáról szólva elmondja, hogy jól működő fordítóirodája van Pesten, de nem éri be azzal, hogy az ő  élete ,,rendben van”, szeretne mások boldogabb életéhez is hozzájárulni. Találkozásuk Szalonnához kötődik, ahová Eszter lejárt szétosztani az ismerőseitől összegyűjtött ruhákat, használati tárgyakat.

Aztán valahogy együtt eljutottak Bódvalenkére. Megült lelkükben az ott látott szegénység. Csöndben ,,üldögélt”, majd egyszer csak ,,felpattant”, s e pillanatban megcsörrent a telefon a roma festőművész miskolci lakásán: - Mit szólnál ahhoz, ha a házfalakra képeket festenénk?
Horváth János fiával látványterveket készített, melyekkel aztán Eszter elindult ,,kalapolni”. Össze is jött 17 képre való pénz. A festőművész meghatározta a technikát a XV.-XVII. századi freskófestés mintájára a mésztől szemcsenagyságig, s kerestek egy szakmáját jól értő kőművest. Körbekérdezték a helyieket, ki járul hozzá, hogy kifessék házának hátsó falát - ami gyakorlatilag felújítást, s jó szigetelést is jelent – annyi kötelességért cserébe, hogy tisztán kell tartani az utcafrontot. Vagy ötven fal vár festésre…
Néhány házon már van látnivaló: ,,falra vittek” például egy Bari Károly gyűjtötte cigány népmesét a Nap és Hold elrablásáról  - 20 x 4 méteren…

Talán nem száll el az angyal...

Most Jucika néni házát festi Horváth János. Az asszony kiül, nézi a munkát, szóval –, sőt kávéval – tartja a művészt. Gondolatban tán is húzgálja az ecsetet, fel is merül benne olykor, milyen szép is lenne a képen még egy madárka vagy bármi más. Ebbe persze az alkotó nem enged beleszólást. Kész a vázlat, az kerül a falra… De azért mégsem ilyen véresen komoly ez, hiszen meséli, most készülő képében mennyit segítettek a gyerekek: a 21x 3 méteres falra egyforma lovakat képzelt, kettőt-hármat, ritmuskeltésként, mesés színekben. Úgy megtetszett ez a gyerekeknek, hogy a végén 12 ló került a falra, amit ők rajzolhattak fel a festő készítette sablon alapján…

Nem csak Horváth-képekben lehet majd gyönyörködni, ha teljesen kiszínesedett a település. Bár mint megjegyzi, ,,önző módon” ragaszkodik ahhoz a kiváltságához, hogy ha már ő az egyik szervező, akkor több képet festhet. De a módszer az, hogy megpályáztatják a művészekkel a falakat, s akinek a művét elfogadják, azt meghívják, kap kosztot-kvártélyt, és dolgozhat. Szeretnék, ha sokféle stílusban készülnének az alkotások. Minden művész hozza a maga egyéniségét, s ettől lesz változatos a látvány. S cél az is, hogy ne legyen minden kép ,,illusztratív”, jelenjen meg a ,,magas művészet” is.

- Vagyis az utolsó képeket szeretné valamilyen ,,nagy durranásnak”?

- Nem szeretnék én semmilyen nagy durranást, az a jó, ha békesség van – jön a mosolygós válasz. – Csak úgy gondolom, egy közösség életébe a művészetet is lassacskán kell bevezetni. Vagyis kezdünk egy könnyedebb dologgal, s attól haladunk a bonyolultabb felé. Ez történik itt is… Egyelőre megpróbálunk leginkább cigány népmeséket úgy feldolgozni, hogy az  alkalmas legyen arra, hogy az ott élő ember rácsodálkozzon, milyen szépen megfestették a figurát, lábát, orrát…, de szólni kell a többet váró nézőkhöz is, akik szeretnének a kép előtt megállni, elgondolkodni, sejteni valamit… Az, hogy anatómiailag szépen lerajzoltam egy testet, még nem művészet. A művészet az, amikor olyan dolog jön létre, ami képes az embert egy kicsit falhoz szegezni…

Vélem, ilyen művészet például ,,megcsinálni” ezt a falut. De még nagyobb lesz megtartani, tovább éltetni. Erősen foglalkoztat a kérdés, hát felteszem: az alapján, ahogy megismerte az ott élő embereket, mit gondol, ha elkészül a ,,freskófalu” – adja Isten –, képesek lesznek élni a lehetőséggel? Akarnak majd keményen dolgozni, megtartani, használni ezt az ajándékot, ami ,,lepottyant” nekik az égből, s ami jövőjüket jelenthetné?!

- Én reménykedem, hogy a tudat is képes változni, aztán meglátjuk, mit hoz az élet – így a művész. – Hiszem, hogy a legtöbb ember képes felismerni a saját lehetőségeit -, aki meg nem, az úgy járt… Sajnálnám, ha nem sikerülne, hiszen ez az egész program alkalmas lehet arra, hogy az emberek önellátóvá váljanak. A képek odavonzzák a turistákat, nekik már ,,csak” ott kell tudni (jól)tartani őket. Vannak további terveink, a vendéglőtől a természeti értékekben gazdag környező láp kiépítéséig, de az lenne az igazi, ha önmagától indulna be az ügy. Tehát nem az önkormányzat vagy nem tudom ki testál vendéglőt az emberekre, hanem valakiben felvetődik: mennyi turista jött már a nyáron, milyen jó lenne, ha bevételre számíthatnának tőlük, itt ennének, innának, megvennék a helyben készített terméket. Tervezzük kézművesház kialakítását, ahol a régi mesterségeket megtanulhatnák a helyben élők, s kipróbálhatnák a vendégek. Önmagát kell ennek generálni, és akkor majd a turisták is jól érezhetik magukat…

A lovak között az angyal, hatalmas, kiterjesztett szárnyakkal száll alá. Mesésen színes, álomszerű a kép… De csak „szerű”… Mert nem álom ez, igenis valóság. Az (őr)angyal talán nem száll el a falu fölött… Leszáll a házfalon, éreztetvén: ,,angyali”, ami itt történik. Felemelő – és felemelkedést segítő…

Dobos Klára

- Talán már tavasszal fogadhatunk turistákat, lesz olyan látványos a falu. Jövőre külföldi művészek is érkeznek, Spanyolországból, Olaszországból, Romániából, Szlovákiából… Programunknak komoly híre lett, augusztus utolsó hétvégéjén például egy arab tévéstáb csakis e miatt utazott hazánkba, de a kezdeményezést megörökítette a BBC is – mondta lapunknak Pásztor Eszter.