HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
hírek

A legjobb köztisztviselők kaptak elismerést

2024. június 28. (péntek) 09:46
 

Július 1-én van a köztisztviselők napja, ebből az alkalomból köszöntötte és elismeréseket adott át Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegye Önkormányzata. Idén 11 díjazott vehette át az elismerést a közgyűlés elnökétől, Bánné dr. Gál Bolgárkától, a közgyűlés alelnökétől, Szabó Gergelytől, valamint a vármegye önkormányzatának jegyzőjétől, dr. Schirger Györgytől.

20240627 Koztisztviselonap001.jpg

A Vármegyei Közgyűlés Elnökének Köztisztviselői díját idén tíz köztisztviselő érdemelte ki. Az elismerés azoknak adományozható, akik a közigazgatás, a közszolgálat területén végzett magas színvonalú tevékenységükkel hosszú időn át eredményesen szolgálták a vármegye lakosságát.

20240627 Koztisztviselonap005.jpg

Dr. Schirger György, a vármegye jegyzője beszédében a köztisztiviselőkhöz fordulva hangsúlyozta: „a köz szolgálata egy élethosszig tartó hivatás, és az embert alapvetően meghatározza az, amit és amilyen módon csinál. Hiszen ezen lelkiismeretes, elhivatott szolgálat nélkül, amelynek középpontjában az ember, az ügyfél áll, nem működhet egy modern társadalom. Ez ugyanakkor az az elvárás is, ami a tisztviselői létet meghatározza: pontosság, precizitás, szabálykövetés.” 2024-ben a Vármegyei Közgyűlés Elnökének Köztisztviselői Díj kitüntető elismerését tíz köztisztviselő vehette át Bánné dr. Gál Bolgárkától, a közgyűlés elnökétől és Szabó Gergelytől, a közgyűlés alelnökétől.

20240627 Koztisztviselonap060.jpg

Vármegyei Közgyűlés Elnökének Köztisztviselői Díjat vehetett át:

  • Árvai Istvánné az Abaújszántói Közös Önkormányzati Hivatal vezető főtanácsosa.
  • Gyarmatiné Balogh Éva Sajóbábony Város Önkormányzata igazgatási előadója.
  • Kriván Ildikó a Szikszói Önkormányzat Gazdálkodási Osztályának vezetője.
  • Pinczés Péterné, Nemesbikk Község Önkormányzatának igazgatási ügyintézője.
  • Pipicz Sándorné, Bekecs Önkormányzat és Polgármesteri Hivatal ügyintézője.
  • Polgáriné Csordás Judit, a Halmaji Közös Önkormányzati Hivatal vezető főtanácsosa.
  • Rási Zsuzsanna a Putnoki Közös Önkormányzati Hivatal pénzügyi ügyintézője.
  • Tóthné Zsofnyák Judit a Harsányi Polgármesteri Hivatal pénzügyi munkatársa.
  • Török Zsuzsanna a Sajókazai Polgármesteri Hivatal jegyzője.
  • Zupkóné Zörgöly Zsuzsanna a Sajókeresztúri Közös Önkormányzati Hivatal jegyzője.

Kitüntették a Hivatal köztisztviselőjét

Az idei évben is átadták a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Önkormányzati Hivatal Jegyzőjének Dicsérő Oklevelét.

20240627 Koztisztviselonap058.jpg

Ez az elismerés az Önkormányzat eredményes működését kiemelkedően elősegítő, a Vármegyei Önkormányzati Hivatalban dolgozó köztisztviselő többletteljesítményének elismerésére adományozható. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Önkormányzati Hivatal Jegyzőjének Dicsérő Oklevelét 2024-ben Vinczéné Telegdi Erzsébet, a Koordinációs és Társadalmi Kapcsolatokért felelős osztály vezetője kapta.

20240627 Koztisztviselonap056.jpg

Méltatásában többek között elhangzott, hogy a „Hivatal berkeiben eltöltött 13 évéről elmondható, hogy majd’ minden osztállyal szoros és együttműködő szakmai kapcsolatot alakított ki (…) munkájában mindig precíz, lelkiismeretes és segítőkész. Munkamoráljának köszönhető, hogy a 2023 őszén bekövetkezett hivatali struktúraváltás során létrehozott Koordinációs és Társadalmi Kapcsolatokért felelős osztály vezetőjévé nevezték ki. (…) Szervezeti egységéhez kapcsolódóan szervezi és irányítja a Közgyűlés elnökéhez kötődő titkársági feladatokat, a civil szervezetekkel való kapcsolattartást, az elnöki keretet érintő pénzügyi támogatások ügyintézését, valamint a Vármegyei Értéktár Bizottság adminisztratív munkáját. Ez utóbbi is valóban szívügye, hiszen a hagyományápolás, a helytörténet és lokális kultúra gondozása éppúgy figyelmének középpontjában áll, mint a környezetvédelem.”

Vissza