HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
Hírek

EU-elnökség - Sulyok Tamás: Magyarország elkötelezett Európa védelme és megerősítése mellett

2024. július 2. (kedd) 11:44
 

(MTI) - Magyarország elkötelezett Európa, az európai közösségek megerősítése, valamint a béke megőrzése mellett - mondta a köztársasági elnök július 1-én, a magyar EU elnökség kezdetén Brüsszelben.

Sulyok Tamás az Európai Unió Tanácsának féléves, július elsején kezdődő magyar elnöksége alkalmából rendezett nyitóelőadáson felidézte, Magyarország 13 évvel ezelőtt már ellátta a soros elnökséget, és - mint fogalmazott - sikeresen tette ezt. "Bízom benne, hogy a következő hat hónapban végzendő munka hasonlóan sikeres lesz, hiszen rendelkezünk az ehhez szükséges tapasztalattal és tudással" - emelte ki az elnök.     Sulyok Tamás kijelentette, Magyarország elkötelezett Európa érdekeinek, az alapító szerződésekben rögzített jogok és kötelezettségek védelme mellett, továbbá az előtte álló kihívások leküzdése, Európa és az európai közösségek megerősítése, valamint a béke megőrzése mellett.

Magyarország kész Európa és az Európai Unió polgárainak felelősségteljes képviseletére és szolgálatára - szögezte le. Sulyok Tamás arról beszélt, hogy Európa tragikus 20. századi történelme összeköti az államokat, mégis sokáig tartott, míg végre megtanulták meghallgatni és megérteni egymást, és figyelembe venni egymás érdekeit.  Ennyi idő és erőfeszítés után vigyázni kell erre az eredményre, hogy "az unió Európa reménye és ígérete maradjon" - tette hozzá az elnök. Sulyok Tamás azt hangoztatta, hogy az Európai Unió figyelemre méltó és egyedülálló gazdasági és politikai unió: kevesebb, mint egy állam, de több mint egy egyszerű szövetség. Alapjai közös keresztény kultúránkon és értékeinken alapulnak, pillérei pedig a tagállamok egyenlőségén és szuverenitásán nyugszanak.

Az Európai Unió egyszerre testesíti meg az egységet és a sokszínűséget, ereje és értéke nem az egységesítésben, hanem a nemzetek sokféleségében rejlik, a tagok értékei, ereje és sajátosságai az egész közösség javára szolgálnak, erősebbé és jobbá teszik Európát - mutatott rá az államfő.

eu_elnokseg_nyitorendezveny.jpg

Műsor a magyar EU-elnökség nyitórendezvényén Brüsszelben, a Bozar kulturális központban 2024. július 1-jén. Magyarország július 1-től december 31-ig tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztségét. MTI/Bruzák Noémi

Sulyok Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy a közös európai akarat a tagok különálló akaratából származik, a közös értékek pedig nem önálló elvek, hanem a tagállamok sajátosságaiban és alkotmányaiban mélyen gyökerező értékek, így az egység és a közös gondolkodás nem jelent egyformaságot, a közös cselekvés pedig nem jelent automatizmust. A véleménykülönbségek és viták segíthetnek abban, hogy jobban meg tudjuk érteni egymást, és megtaláljuk a legjobb megoldásokat a közös kihívásokra - mondta az államfő, megjegyezve, hogy párbeszédre és kölcsönös tiszteletre kell törekedni, minden véleményt érdemes megfontolni, hiszen az EU soha nem jöhetett volna létre, ha nem építettünk volna egymás megértésére.

Borítóképen: Sulyok Tamás köztársasági elnök beszédet mond a magyar EU-elnökség nyitórendezvényén Brüsszelben, a Bozar kulturális központban 2024. július 1-jén. MTI/Bruzák Noémi

Vissza