HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
hírek

Már több mint 21 ezren dolgoznak a Nyári diákmunka programban

2024. július 19. (péntek) 07:52
 

A kormány idén tizenkettedszer hirdette meg az országszerte népszerű Nyári diákmunka programját mintegy 3,8 milliárd forint keretösszegből. A kimagasló érdeklődés miatt a forráskeretet a vármegyék még közel félmilliárd forinttal megemelték, így eddig csaknem 3700 munkáltató 21 400 diák foglalkoztatását tudja megvalósítani 4,3 milliárd forintból, tudatta közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Nyari-diakmunka-696x373.jpg

Az adatokat értékelve kiemelte: a kormány 2010 óta a teljes foglalkoztatottság elérésén dolgozik, miközben kiemelt figyelmet fordít a fiatalok munkaerő-piaci aktivitásának növelésére, így a Gyurcsány-korszakhoz képest ma már 1 millióval dolgoznak többen, átlagosan háromszor annyi fizetésért. A fiatalok nyári diákmunkával keresett fizetése pedig a 25 év alattiak adómentességének köszönhetően is magasabb.   

Az államtitkár hozzátette: a munkaalapú társadalom kiépítéséhez 2013 óta a Nyári diákmunka program is érdemben hozzájárul, amely elősegíti a fiatalok munkaerőpiacra lépését és erősíti munkaszocializációjuk folyamatát, miközben a diákok végzett munkájukkal szakmai gyakorlatukat is teljesíthetik.     

A programba 16-25 év közötti, nappali tagozaton tanuló, munkaviszonyban éppen nem álló, vállalkozási jogviszonnyal sem rendelkező diákok jelentkezhetnek. A támogatásokat önkormányzatok és a mezőgazdaságban, turizmusban, vendéglátásban, erdőgazdálkodásban működő vállalkozások hívhatják le - emlékeztetett az államtitkár közleménye.     

30572_b.jpg

A helyhatóságok számára legfeljebb 2 hónap időtartamra teljes egészében megtérítik a legfeljebb napi 6 órás foglalkoztatás után fizetett munkabért. A cégeknél legfeljebb napi 8 órás foglalkoztatás támogatható, a program a munkabér összegének háromnegyedét vállalja át. A támogatás megállapítása során teljes munkaidős havi munkabérként a szakképzettséget igénylő munkakör esetében fejenként és havonta 326 000 forint, szakképzettséget nem igénylő munkakörökben pedig 266 800 forint összeg vehető figyelembe, emlékeztetett Czomba Sándor, és megjegyezte, a napi 8 óránál rövidebb munkaidőben történő foglalkoztatás esetén a támogatási összeg arányosan csökken.     

A legtöbb kérelem - a korábbi évekhez hasonlóan - továbbra is Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár Bereg és Baranya vármegyékből érkezett be. A diákok 80 százalékát az önkormányzati pillérben foglalkoztatják, emellett jelentős az igény a turizmus, vendéglátás területén is, itt közel négyezer diák foglalkoztatására nyújtottak be kérelmet, ami a teljes igény 17 százaléka. A mezőgazdaság területén is több mint félezer diák foglalkoztatására érkezett be kérelem, utóbbiak jól jelzik a programra való igényt a versenyszféra területén is. A program július 1-től augusztus 31-ig tart, a munkáltatók és a diákok még regisztrálhatnak a területileg illetékes járási hivatalok foglalkoztatási osztályain.

Vissza