HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
társalgó

„Szeretem megragadni az emberek figyelmét”

2016. március 19. (szombat) 20:17
 
Rúzsa Magdi tíz éve van a pályán. 2006-ban ismerte meg az ország, ő nyerte a Megasztár-széria harmadik döntőjét az Arénában.

Idén pedig visszatért oda, ahonnan elindult. Februárban dupla koncertet adott a Budapest Sportarénában.  Most, több mint egy évtized után, a két előadáson 18 ezer ember tapsolt a már befutott, sikeres énekesnőnek.

- Tekinthető ez az első évtized keretének?
- Igen, nagyon nagy dolog, hogy ennyi év közös munka van mögöttünk a zenekarral, és a közönség velem együtt énekli a dalaimat. Tíz éve építkezem, fontos volt ezt az alapot letenni, és ide eljutni, hogy most tovább tudjak haladni a célom felé.
- Mit jelentett számodra a dupla koncert?
- Nagyon megtisztelő. Azt jelzi, hogy a közönség kíváncsi a munkánkra, követ és értékel.

[2_960] rm.jpg- Melyek voltak a koncert számodra legkedvesebb pillanatai?
- Az egész koncert különleges volt, minden momentuma meghatározó, a népzenei rész varázsolt, az üzenet oda volt elrejtve és ott csúcsosodott ki. A közönség énekelte a saját szövegeimet, ez gyönyörű élmény volt.
- Az elmúlt tíz évnek érzésed szerint melyek voltak a legkiemelkedőbb pontjai?
- Az Eurovíziós dalfesztiválon való részvétel, a Kapcsolat koncert, ahol 250 ezer ember volt jelen, a Magdaléna Rúzsa est, mely immár az ötödik évadban látható a Pesti Színházban, a csodálatos dalok, amelyeket Presser Gábortól kaptam (Nekem nem szabad, Egyszer, Angyal mellettem), hogy egyedi látvánnyal járhatom az országot a koncertjeim alkalmával, de mindennél a legjobb, hogy a saját szövegeimet énekli velem a közönség.
- Említetted a Magdaléna Rúzsa című önálló ested, amelyet nagyon szeret a közönség. Mi áll hozzád közelebb, a színházi produkció vagy egy nagy koncert, mondjuk épp az Arénában?
- A nagy koncert, de ebből a szempontból kettős személyiség vagyok, és a lírai énemnek is szeretek teret adni. A nyári időszakban a szabadtéri koncerteken kitombolhatom magam, aztán télen jöhet a színház.
- Hogy gondolod, a nézőkhöz melyik Magdi áll közelebb?
- Szerencsére a közönség mindkettőt elfogadja és értékeli.
- Az Arénában óriási volt a siker. Lehet ezt még fokozni?
- Természetesen lehet, folytatjuk tovább a munkát, új dalok készülnek, szeretném megmutatni, hogy képesek vagyunk nagy dolgokra, csak kitartó munka és hit kérdése. Nem hiszek abban, hogy üljünk a babérjainkon. Dolgozni, alkotni szeretek.

[1_960] rm2.jpg- A koncertjeiden szinte minden korosztály megtalálható. Miben látod a népszerűséged titkát?
- A dalok a legfontosabbak. Mind zeneileg, mind a szöveg tekintetében igyekszünk olyanokat írni, amelyek érzéseket váltanak ki, és üzennek. Fontos, hogy meg tudjam szólítani az időseket és a fiatalokat is. Adni szeretek, csak az inspirál, hogy hogyan tudom megragadni az emberek figyelmét.
- Hosszú utat tettél meg a Megasztáros szereplésed óta. Miben más ma Rúzsa Magdi, mint tíz évvel ezelőtt?
- Elengedhetetlen, hogy valaki változzon. Sokat tanultam, ezáltal formálódtam, értem a tíz év alatt. Ha visszamehetnék az időben, ugyanúgy elindulnék ma is ezen az úton. Igyekeztem minden hiányosságomat pótolni az évek folyamán, amik miatt rosszul érzetem magam. Gondolok itt a nyelvtanulásra és énektanulásra. Fejlesztem magam, ahogy csak tudom.
- Ritka az olyan előadó, aki mellőzi a bulvár sztorikat, a hakni koncerteket, és kizárólag a zenére, a dalokra koncentrál. Miért választottad a nehezebb utat?
- Minőséget szerettem volna nyújtani, és számomra az volt a természetes, hogy a nehezebb utat választom.
- Sok közönségsikert aratott dalnak te írtad a szövegét. Fontos számodra a szövegírás?
- A legfontosabb, mostanában ebben élem ki magam leginkább.
- Hogyan nézel a következő tíz év elé? Milyen nagy álmaid, terveid vannak?
- Rengeteg álmom, célom van. Lemezeket szeretnék, és még több olyan dalt, ami jelent valamit, akár pozitív, támogató érzést, ami megnevettet, vagy könnyeket csal a szemekbe, amikor kell.

[3_300] leiras.jpg

Dávid Ildikó

Vissza