„Szeretek hatást gyakorolni az emberekre”

– Hogy a közepébe vágjak – már ha ez a közepe –, igazán szellemes és izgalmas, ahogy a szavakkal játszik. Ez a Rapülők-dalokban – vagy éppen a minden szempontból kiválóra sikeredett Dzsungel könyve musicalben – nagyon „kijön”. Hogyan fedezte fel, „csiszolgatta” ezt a ,,tudományát”? Illetve lehet-e egyáltalán fejleszteni, vagy csak úgy van, és kész?

– A ‘80-as években már írtam dalszövegeket az Első Emelet zenekarnak, de azok még egészen más típusúak voltak. Tulajdonképpen Karinthynak köszönhetem, hogy rátaláltam erre a szójátszós dalszövegírói stílusra: magyar-történelem szakon végeztem, és a diplomamunkám Karinthy Frigyesből írtam. Emlékszem arra a pillanatra, amikor „megvilágosodtam”. Ugyanis Karinthynak van egy kis novellája, amelyben leírja, hogy sétál a városban, valaki odaszalad hozzá, és megkérdi: „Hogy hívják az éhes bálnát?” „Zabálna.” Karinthy legyint, micsoda buta egy vicc, de mégis foglalkoztatja, és hazaérve kipróbálja, hogy tud-e ő is ilyeneket írni. Együltő helyében papírra vet legalább ötvenet… Én sem tudtam megállni, hogy ne próbálkozzam, s jöttek az ötletek. Akkor éreztem rá erre a hangvételre, ami aztán egy-két év múlva szerencsésen megtalálta a felületét is a Rapülők együttes megalakulásával.

– Az Áj lav jú koncertsorozatot ismerető leírásban többek között ez a mondat szerepel: „Show-koncert a ‘90- es évek hamisítatlan hangulatából, amikor még divat volt szeretni és nevetni.” Ma már nem divat? Ennyire megváltozott volna a világ?

– A Rapülők szerintem nagyon jól fel tudja idézni a zenéjével ma is azt a hangulatot: az ország bizakodóbb volt, jobb humorérzékkel – akár magán is tudott nevetni. Semmiképpen nem volt ilyen konfliktusos, mint most. Szerintem nagyon sokat változott a magyar kultúra, és a közhangulat is, amiben a kultúra értelmet nyer. Hozzáteszem, ez nem csak Magyaroszágra jellemző, hanem az egész világra, és nem csak a popkulturális terekre, hanem másra is. Megváltozott az a lelkiállapot, amivel általában a világot nézzük. A Rapülök ’92 és ’94 között működött, pont a rendszerváltás utáni pár évben, s konzerválta magában valamilyen módon az említett bizakodó hangulatot, nyitottságot, jókedvet. Ma mások a társadalmi elvárások, a társadalmi „fontosságok”. Rengeteg technológiai változás is történt, ami bizonyos értelemben forradalmasította a közéletet, az emberek egymás közötti kommunikációját. De más példát hozva: vegyük a politika hangnemét. Azt, amilyen módon egymással vitatkoznak, vagy épp egyáltalán nem vitatkoznak – mert szóba sem állnak egymással – a politikusok. Teljesen új kódrendszer szerint kommunikálunk egymással, de máshol van az a toleranciaszint is, ami mondjuk azt mutatja, mi az, ami belefér egy nyilvános megszólalásba, és mi az, ami nem. Ezeket teljesen átírta az internet, a kereskedelmi televíziók stb. De ami a legfontosabb talán mindezek mögött: a rendszerváltás körül és közvetlenül utána volt egy nagy várakozás, hogy Magyarország is egy nyugatias típusú demokratikus társadalom lesz, s feliratkozik a kapitalizmus jóléti rendszerei közé. Ebben az értelemben óriási csalódás érte az országot, amitől elkomorodtak a tekintetek, és ezek a be nem teljesült illúziók sötétebb tónust teremtenek a kommunikációban és mindenben. Ma teljesen másképp és másról szólnak a dalszövegek is. Nyilván alapvető emberi érzések, szerelem és egyebek témájában hasonlók, de még abban is van különbség.

– Hogy jött az ötlet, hogy „,elővegyék” az együttest? Esetleg újrahallgatta a régi lemezeket, nosztalgiázott?

– A zenekar két másik tagjának erre más válasza lenne, személy szerint nálam az a kérdés, hogy mikor van olyan periódus az életemben, amikor belefér, hogy ne újszerű dologgal foglalkozzam, hanem egy régit vegyek elő, de azt mégis újszerűen mutassam be. A Rapülők rengeteg új feladatot hozott, mert nagyon mai, nagyon látványos, nagyon korszerű showműsort állítottunk össze a retró tartalmú dalokkal. Kilenc hónapon át dolgoztunk vele, komoly kreatív munka van benne. Mert valamilyen szinten az egészet játéknak tekintem, de minden játékot komolyan játszunk.