Bükkábrányban élni olyan, mint egy kisvárosban
2016. október 29. (szombat) 23:05A településen élők büszkék arra, hogy az elmúlt pár évben ezekből nem is volt hiány. Szalai Szabolccsal, Bükkábrány polgármesterével a megvalósult beruházásokról és a tervekről beszélgettünk.
Szalai Szabolcs, Bükkábrány polgármestere
Bükkábrány Borsod-Abaúj-Zemplén megye déli részén fekszik, a Bükk hegység és az Alföld találkozásánál. A Bükkalja települése, a Sályi- és a Kácsi-patakok formálta területen. Miskolctól és Egertől egyaránt 30 km-re található, áthalad rajta a 3-as számú főút. Területe 1803 hektár, lakóinak száma 1666 fő. Nevét az 1985-ben megnyitott külszíni fejtésű lignitbánya tette országosan ismertté. A világ tudományos élete pedig 2007-ben figyelt fel a községre, amikor a bányaüzem területén megtalálták a 16 fából álló, 7-8 millió éves mocsárciprus erdőmaradványt.
Mocsárciprus erdőmaradványok
KIVÁLÓ ADOTTSÁGOK
„A település tehát rendkívül jó gazdasági, földrajzi és társadalmi adottságokkal rendelkezik. A munkanélküliség jóval a megyei és az országos átlag alatt van. A vállalkozások száma magas. A környék legnagyobb foglalkoztatója a Mátrai Erőmű Zrt. Bükkábrányi Bányaüzeme” – kezdi a bemutatkozást a fiatal polgármester. Hozzáteszi: a közszolgáltatások területén az önkormányzat igyekszik mindent megtenni, hogy emelje a színvonalat és megfeleljen a 21. század kihívásainak. A közintézmények újak, vagy felújítottak. A településen négycsoportos óvoda épült, bölcsődei csoporttal, ami mind a mai napig egyedinek számít a környező települések között. Az általános iskola 8 osztállyal működik egy felújított épületben. A Napsugár óvodába és bölcsődébe jelenleg 90, az Arany János Általános Iskolába 160 gyermek jár. Mindkét intézményben maximálisan adottak a feltételek ahhoz, hogy a gyermekek a mai kornak megfelelő körülmények között tanulhassanak. Az óvoda nagycsoportjában ettől az évtől az önkormányzat ingyenesen biztosítja az angol nyelvtanulás lehetőségét, ezen kívül elkezdték a csoportszobákban a digitális táblák felszerelést, valamint az óvónők ilyen irányú továbbképzését. Az iskolában szintén arra törekednek, hogy a tanulók a lehető legmodernebb eszközökön tanulhassanak. Ettől az évtől kezdve, felmenő rendszerben vezetik be az iskolaotthonos képzési rendszer, valamint az emelt óraszámú angol nyelvi képzés.
Szalai Szabolcs (balra) és Török Dezső az ünnepi közgyűlés emléklapjával
A MEGÚJULÁS ÉVEI
Ami a számokat illeti, Szalai Szabolcstól megtudjuk, az elmúlt években számtalan fejlesztés valósult meg a településen több mint 700 millió forint értékben, részben európai uniós, részben kormányzati és önerős beruházásként. „Megújult többek között az óvoda, az általános iskola, az orvosi rendelő, a sportöltöző. Utakat újítottunk, kialakítottuk Bükkábrány főterét, a szabadidőparkot és az Integrált Közösségi és Szolgáltató Teret. Műfüves sportpályákat létesítettünk a Szép Pál Sporttelepen és az óvodában. Ezen kívül – megfelelve a kor kihívásainak – közel 85 KWh teljesítményű napelem park (közel 500 m2) szolgálja közintézményeink elektromos energia ellátását. Igazi kuriózum, hogy országosan is az elsők között telepítettek elektromos autótöltő oszlopokat a településen” – sorolja a polgármester a megvalósult projekteket.
EGY IGAZÁN VONZÓ LAKÓHELY
A fejlesztésekből is látható, hogy Bükkábrány él és élni akar. A jövőre vonatkozóan is számtalan terv született és számos pályázatot adtak be. „A legnagyobb projektünk a szennyvízcsatorna hálózat kiépítése lesz, amelyre már rendelkezésünkre áll a pályázati forrás, ezen kívül szeretnénk, ha bővülne az iparterületünk. Pályázatot nyújtottunk be egy, a bányász múltat és a településen talált régészeti leleteket, köztük az ősfákat bemutató 'science' múzeum létrehozására, a művelődési ház, a közös önkormányzati hivatal energetikai felújítására is” – vázolja a terveket. Büszkén mesél arról, hogy sokszor mondják: Bükkábrányban élni olyan, mint egy kisvárosban. Nyüzsgő, hiszen minden megtalálható a településen, a boltoktól a szolgáltatásokon át a gazdag programkínálatig. Ugyanakkor nyugodt is, hiszen rendkívül jó a közbiztonság, az emberek figyelnek egymásra és magukénak érzik a községet. Több civil szervezet biztosítja az itt élőknek a kikapcsolódást és az együvé tartozás érzését, a sportkörökön át a hagyományápoló, ifjúsági és életmód egyesületekig. Az önkormányzat természetesen igyekszik lépést tartani a felmerülő igényekkel és valóban olyan színvonalat szeretne biztosítani az itt élőknek, hogy azt mondhassák: itt a legjobb élni. Akik pedig lakóhelyet szeretnének választani és ismerik, vagy éppen hallottak Bükkábrányról, azt mondják, hogy szeretnének ideköltözni.
Tweet Megosztás Facebook-on Megosztás LinkedIn-en Vissza