Kamarás Máté: Szolgálom a dalt

2007. szeptember 4. (kedd) 13:39

Meghódította a császárvárost, rajonganak érte a felkelő nap országában, ha szülővárosában, Miskolcon lép színpadra, már hónapokkal az előadás előtt elkelnek a jegyek. A rajongók országhatárokat átlépve is képesek követni. Azt hihetnénk, elégedett, és úgy gondolja, mindent elért, amit musicalszínész elérhet. Kamarás Máté mégis azt mondja: most érkezett álmai kapujába.

A Theater an der Wien Elisabeth című előadásának Haláljával egy avasi borospincében beszélgettünk.

Az az igaság, hogy nem egyszerű vele időpontot egyeztetni. No nem azért, mert nehezen ad interjút, hanem azért, mert ha nagyritkán Miskolcon van, szinte szétszedik a barátok, ismerősök. Ő pedig nem mond nemet. Jön, megy, pörög, magába szívja az itthoniak szeretetét, feltöltődik. Aztán irány Bécs, ahol 10 éve él és dolgozik.

Ha azt mondom, otthon, mi jut eszedbe először?

Érdekes kérdés, mert, ha a saját, felnőttkori életemet veszem, akkor az otthonom Bécs. Ott vannak a barátaim, a szerelmem, oda köt a munkám. Eddigi sikereim
is javarészt ehhez a városhoz kapcsolódnak. De, ha másként nézzük, Miskolc az otthonom. Hiszen itt születtem, itt teltek a gyermekévek, itt voltam diák, itt élnek a régi barátaim, és a legfontosabb, itt él az édesanyám. Úgy szoktam mondani: „Ich bin ein Wahr Monarchie-Kind!”, vagyis egy igazi monarcia-gyerek vagyok…

Akit hajtottak az álmai, a vágyai, meg persze a tehetsége, és 1997-ben, 21 évesen – Budapest érintésével – meg sem állt Bécsig. Ekkora erővel hajt a zene?

Nekem a zene a drogom. Amikor színpadon vagyok azt én „mástípusú” állapotnak nevezem. Nem iszom, nem vagyok belőve, mégis egy különleges tudatállapot kerít hatalmába. Egy koncert előtt például soha nem gyakorolom be a mozgást. Amikor énekelek és felemelem a kezem, rázom a fejem, vagy köröz a csípőm, az azért van, mert abban a pillanatban ezt hozza ki belőlem a zene, ezt érzem. Szolgálom a dalt, és a lelkem adja hozzá az energiát. Eltűnnek a gátak, nincs más, csak a feltétel nélküli odaadás. Ez persze teljesen kimerít, ugyanakkor végtelen boldogságérzet tölt el – egy időre eljutok a Paradicsomba. Ez a csodálatos, felemelő, földöntúli érzés az, ami miatt elvonási tüneteim vannak, ha nem játszhatok, ha nem énekelhetek. Az rettenetes, ha ezek az energiák nem találják meg az utat kifelé, az a feszültség akár az önpusztításig is elvezethet.

Az elmúlt tíz évben ezek a bizonyos energiák megtalálták a kifelé vezető utat, hiszen sikert sikerre halmoztál. Elég csak annyit mondanom: Halál…

1996-ban nagy vágyam volt, hogy eljátsszam az Elisabeth című musical szerelmes Halál szerepét. Most pedig már 10 éve játszom. Összefonódtam ezzel a szereppel, sokat köszönhetek neki, sokat tanultam belőle. De a halálnak van egy másik aspektusa is az életemben. Édesapámat a karjaimban tartottam, amikor elment, és az ő elvesztése sok mindenre rádöbbentett. Arra például, hogy az életemmel jól sáfárkodjam, hozzak ki belőle mindent, amire csak képes vagyok. Ha már a sors kegyes volt és tehetséggel áldott meg, akkor teljesítsem be, amire születtem.

Ennek fényében, milyenek képzeled, tervezed a jövőt?

Szív ember vagyok, aki a lelkére, ösztöneire hallgat. És a lelkem most azt súgta, elérkeztem álmaim kapujába. Együtt dolgozom ugyanis egy fantasztikus producerrel (aki korábban FALCO producere volt) és készítjük azt a CD-t, amelyen már a direkt nekem írt dalok szerepelnek. Ő egy olyan sokat próbált, neves szakember, aki képes belőlem kihozni a legjobbat, és ez a zenei anyag így egy kerek egész lehet. Ha a CD siker lesz, akkor elérem azt, amit mindig is szerettem volna: a szakmámból (musicalszínész) hobbit, a hobbimból (éneklés) szakmát csinálni.

(Marczin Eszter)

KEDVENCÜNK KEDVENCEI

Étel: rántott sajt (gyerekkora óta maga készíti), szusi
Autó: különleges legyen és sportos
Festő: Salvador Dali
Példaképe: Steve Barton, Robbie Williams, Lenny Kravitz, Axl Rose
Film: A rettenthetetlen, Farkasokkal táncoló