Mesék – nem csak gyerekeknek

Amikor még Gácsi Zsuzsanna óvodás volt, hiába kérdezgették tőle: „Mi leszel, ha nagy leszel?!”, de később, amikor iskolába járt, akkor sem tudott erre válaszolni. Már a Földes Ferenc Gimnáziumban érettségire készült, de még volt a pályaválasztása. Tulajdonképpen minden érdekelte, ami az emberrel – a testtel és a lélekkel egyaránt – összefügg. Évekig gyógyszertárban dolgozott, mikrobiológiával kapcsolatos ismereteket tanult, most is egy gyógyászattal kapcsolatos cégnél dolgozik, de foglalkoztatja a pszichológia is, az irodalom is, persze mostanában leginkább a mesék. Pontosít: a meséket mindig szerette. Meghatározó élmény volt számára, amikor még esténként a szüleitől hallhatta, milyen csodák is történhetnek az Óperenciás-tengeren innen és túl. Aztán az óvodában is egyre több mesét ismert meg, majd a 34-es iskolában olyan pedagógusoktól tanulhatott, akik megnyitották számára a történetekben rejtőző titkok értelmét.

Szerette a magyar népmeséket, az Andersen- és a Grimm meséket, ma is becses kincsek számára Benedek Elek könyvei. Általános iskolás volt, amikor először olvasta Antoine de Saint-Exupéry meseregényét, A kis herceget, de csak később, felnőttként értette meg igazán, hogy is lehet az: „…jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.”

A Mesés mesék című gyűjteményében Gácsi Zsuzsanna igyekezett olyan történeteket közreadni, amelyek nemcsak a gyerekeknek szólnak, hanem a felnőttek számára is hordoznak üzeneteket. A tizenhét mese többsége ugyan állatokról szól, de ismerősek lehetnek azok az élethelyzetek, amelyet a kiközösített katicának vagy a halálos veszedelemben élő legyecskének meg kell tapasztalnia. Azért is közünk van ezekhez a mesebeli lényekhez, mert a többségük itt él a környéken. A katicáról megtudjuk, egy kelet- magyarországi falucska patakjának partján született; a farkával a legyeket csapkodó Riska szerint pedig az aggteleki füvecske a legjobb; szerencsére a megsérült legyecske bükkszentkereszti gyógynövények főzetével borogathatja törött szárnyát…

Azt is fontosnak tartotta a szerző, hogy olyan művész készítse a kötet illusztrációit, aki ismeri ezt a vidéket. Varsányi Emília ugyan ma már Írországban él, de valamikor az Avasi Gimnázium rajz tagozatán tanult. A képzőművész korábban ugyan nem ismerte a mesék íróját, de örömmel vállalta a felkérést, sőt, már elkészítette a következő kötet képeit is.

Ha már a Mesék meséjének folytatása megjelent volna, ez az írás is tovább tartott volna…